TTO (Talált Tárgyak Osztálya)
Volt egyszer egy Kíváncsiak Klubja… (1)
1953 októberében kezdte meg a Magyar Rádió Ifjúsági Osztálya a Kíváncsiak Klubja című sorozatát. A műsorok a hallgatók kérdéseire épültek, de nemcsak tárgyi ismereteket kívántak adni, hanem irodalmi és zenei élményt is.
A kíváncsiság kiapadhatatlan forrása lett a műsornak. Már az első felhívástól kezdve áradtak a kérdések. Az érdeklődés kiterjedt a művelődéstörténet, nyelvészet, irodalom, történelem, élettan, természetrajz, csillagászat, zene területeire. Kisiskolásoktól nyugdíjasokig minden korosztályból jelentkeztek kíváncsiak.
A sorozat megformálója, kialakítója és állandó írója Dr. Bélley Pál volt. A sokoldalúan művelt, a tudomány úgyszólván minden területét áttekintő könyvtáros írónak szenvedélye volt a műveltség terjesztése. A szüntelen olvasás és tájékozódás nála nem öncél volt, hanem párosult azzal a lankadatlan törekvéssel, hogy tudását közkinccsé tegye. A legnaivabb gyermeki kérdéssel éppen olyan szívesen foglalkozott, mint a bonyolult bölcsészeti problémával. Mestere volt a rádiószerű feldolgozásnak. Változatosság, könnyedség, humor és közvetlenség jellemezte munkáját. (MEK)
A Magyar Elektronikus Könyvtár állományában böngészve, a továbbiakban a népszerű sorozat irodalmi vonatkozású kérdéseiből tallózunk.
*
1. Melyik volt az első regény?
Mai tudásunk szerint, a regény mint műfaj a Kelettel keveredő hellenisztikus kori görögség világában született meg. Anyagát a mítoszból merítette: görög, egyiptomi és babilóniai elbeszélésekből. Innen a sok csodás elem.
Az ókori regény a mítosztól abban különbözik, hogy azok a csodás élmények, amiket a mítoszokban az istenek élnek át, a regényben emberekkel történnek meg. Hogy ki írta az első regényt, éppen úgy nem tudjuk, mint azt, hogy mi volt a neve az első írástudónak. Néhány nevet azért ismerünk. A tudomány szerint az i. e. 2. században írta a milétoszi Ariszteidész a Milésziakát, milétoszi elbeszéléseit. Ennek a munkának csak töredékei maradtak fenn. Nevezetes, hogy ő dolgozta fel először a híres Szamár-regényt, amit Apuleius Aranyszamarából, Révay József kiváló fordításában sokan ismernek. A hellenisztikus görög regény művelői közül számon tartják még Chariton, az epheszoszi Xenophón, Antoniosz Diogenész és az emeszai Héliodorosz nevét. A Daphnisz és Khloéról szóló történet a 2. vagy a 3. században született, írójáról, Longoszról nem sokat tudunk. A Világirodalmi Antológia szerint „kora irodalmi műveltségének birtokában volt, és az egyszerű emberekkel, pásztorkodó, földművelő rabszolgákkal rokonszenvezett.” A név – „longus” latinul annyi, mint hosszú – alkalmat ad arra a feltevésre, hogy maga is rabszolga vagy felszabadított rabszolga lehetett; a rabszolgák ugyanis viseltek hasonló csúfneveket.
A regény két kitett gyerekről szól, akiket jólelkű pásztorok nevelnek föl. A fiatalok egymásba szeretnek, végül gazdag szüleik felismerik őket. De Daphnisz és Khloé visszavágynak a természetbe és távol a várostól élnek idillikus boldogságban…
Tulajdonképpen egyszerű kis történet, de nagy művészettel megírva. Olyannyira, hogy Goethe is igen sokra tartotta, ezt mondotta róla:
„A költemény oly gyönyörű, hogy mindig újból elámulok valahányszor előveszem. Minden zártsága ellenére teljes világot állít elénk: pásztorokat látunk, földmíveseket, vincelléreket, hajósokat és rablókat, előkelő városiakat, gazdag urakat meg rabszolgákat. Annyira átgondolt, hogy egyetlen motívum sem hiányzik belőle. Ízlése, az érzések teljessége és finomsága a legjobb művekkel teszi egyenértékűvé, melyeket valaha is írtak.”
2. Mióta van folytatásos regény?
A kérdés megoldásában Heltai Jenő bölcs humora igazított el.
Hetven-nyolcvan évvel ezelőtt született meg a folytatásos újságregénynek az a szerencsés formája, amelyet leginkább a rágógumihoz lehet hasonlítani. „Tetszés szerint nyújtható” – ez volt ennek az irodalmi iparcikknek a lényege meg a védjegye. Mennél szívesebben rágták az olvasók százezrei, annál hosszabbra nyúlt. És mivel ezeket a regényeket folytatásonként fizették, az író maga is boldogan rágódott rajtuk. Ezek közé tartozott Ponson du Terrail is, aki kétségtelenül nagy fantáziával megáldott, tehetséges ember volt. Regényeit lelkendezve olvasta a közönség, és a La Patrie című folyóirat előfizetőinek a száma állandóan gyarapodott. Borth Peat, aki 1865-től a Morning Star párizsi levelezője volt, elmondja, hogy a La Patrie kiadója berendelte a szerkesztőségbe Ponson du Terrailt, s azt mondta neki: a regény túlságosan hosszúra nyúlt már. Tessék egy hét alatt befejezni!
„Bocsánat, ez csupán az első része „A párizsi drámáknak”-nak. Rengeteg ember szerepel bennük. Mit csináljak velük? Hogyan fejezzem be a regényt egy hét alatt?”
„Ahogy tudja… Például ölje meg őket. Eszeljen ki valami járványt, ültesse őket hajóra, és süllyessze el az egész társaságot. Maga az író, maga tudja, hogy ezt miként kell csinálni. Én csak a kiadó vagyok, és csak azt tudom, hogy a jövő héten új regényt akarok kihozni!”
Az író hazament, bezárkózott, és négy napig egyebet sem tett, csak gyilkolt. Ez alatt a négy nap alatt tizennégy hősét pusztította el, kit gyilokkal, kit méreggel; az egyiket vízbe fojtotta, a másikat máglyára hurcolta, – az ötödik napon a regény hősei közül már csupán egyetlenegy élt… De az alatt a négy nap alatt az előfizetők száma, hála „A párizsi drámák” meglepő, új fordulatainak, ötezerrel növekedett! Ez szöget ütött a kiadó fejébe. Másodszor is magához rendelte az írót. Ezúttal jóval csendesebb és barátságosabb volt:
„Nem bánom, írja meg a regény második részét is. Belemegyek újabb száz folytatásba…”
„Folytassam? Könnyű azt mondani! Hogyan folytassam, amikor mindenkit megöltem már? Egyetlen szereplőm él csak: Rocambole…”
„Rocambole! Kitűnő! Rocambole! Remek név! Írja meg Rocambole címmel a második részt!”
Így született meg a „remek név” körül az első Rocambole-regény és utána a sok-sok többi.
3. Mikor írták a legrégibb krimit?
Az i. e. 6. század közepe táján történt, hogy a görög Ibükosz gyalogosan igyekezett az egyik város felé, ahol éppen ünnepi játékokra készültek. Útközben rablók támadták meg és megölték. A haldokló poéta az égre mutatott, ahol éppen egy darucsapat húzott el, és így szólt: „Ezek a madarak megbosszulnak majd engem!” A támadók persze semmibe vették ezt a fenyegetést. Bementek a városba, és mintha mi sem történt volna, nyugodtan részt vettek az ünnepségeken. Egyszer csak krúgató darvak repültek át fölöttük. Az egyik gyilkos önkénytelenül megjegyezte: „Ezek az Ibükosz darvai!” A szomszédok felfigyeltek rá, hiszen már tudtak a költő tragikus végéről. Vallatóra fogták a díszes társaságot, akik végül is kénytelenek voltak szörnyű tettüket bevallani.
4. Miről szólt a világ első riportja?
Az első ismert riport természeti katasztrófáról készült. „Kedves Tacitusom! Nagybátyám halálának leírását kéred tőlem, hogy a valósághoz minél hívebben adhasd át az utókornak. Hálás vagyok érte, mert tudom, ha te örökíted meg halálát, halhatatlan dicsőség fogja övezni.”
Ugye, milyen más stílus ez, mint amit ma megszoktunk? Persze, hiszen az ifjabb Plinius írta…
„Nagybátyám éppen Misenumban volt, és személyesen látta el a flottaparancsnok tisztét. Augusztus 24-én déltájban anyám közli vele, hogy rendkívül nagy és különös fajta felhő tűnt fel. Nagybátyám már túl volt a napfürdőzésen és a hideg lemosdáson, s most leheveredve éppen uzsonnázott és olvasgatott. Azonnal saruját kérte, és felment egy magaslatra, ahonnan a legjobban megfigyelhette a rendkívüli jelenségeket. Távolról nem tudtuk megállapítani, hogy melyik hegyről tört fel a felhő, csak később tudódott ki, hogy a Vesuviusból…”
A Vezúv kitöréséről van tehát szó, i. sz. 79-ben…
A tudós férfiú elég jelentősnek látta az eseményt ahhoz, hogy közelebbről kívánja megvizsgálni. Megparancsolta, szereljenek fel egy gyorsnaszádot. Ahogy kilépett a házból, levelet kapott a fenyegető veszedelemtől megrémült Rectinától, Tascus feleségétől. Kérte, hogy mentse meg veszedelmes helyzetétől. Az ő villájuk ugyanis a hegy tövében feküdt, és csak hajón menekülhettek. Erre megváltoztatta a szándékát, s amit a tudós érdeklődésével kezdett, mint életmentő folytatta. Négy evezősoros hajókat bocsátott vízre, s maga is felszállt, hogy segítséget vigyen.
Ahogy közeledtek, egyre forróbb és sűrűbb hamu hullott a hajóra, majd tajtékkövek meg fekete és átizzott, a tűzben megrepedezett kődarabok. Közben a Vesuvius hegyéből több helyen széles lángnyelvek és magas tűzoszlopok csaptak fel.
5. Honnan ered és mit jelent az interjú?
A Handbuch der Zeitungswissenschaft adatai szerint az interjú karrierje 1840-ben kezdődött New Yorkban, mégpedig egy bűntény kapcsán. Gyilkosság történt. Egy szemfüles újságíró, bizonyos James Gordon Bennet az ügy minden részletének utánanézett, minden szereplőjével beszélgetett. A kérdéseket és válaszokat a New York Herald Interjú a szemtanúval, Interjú a detektívvel stb. címmel közölte. Az addig jelentéktelen bulvárlap óriási sikert aratott. Bennet újszerű beszámolóit a beszélgetésekről falták az emberek. Mindez 1840-ben történt. A műfaj megalkotójának tehát James Gordon Bennetet tekinthetjük. Az interview (interjú) szó összetett kifejezés. Az inter azt jelenti: között. A view: látás, nézés. Fordítása tehát az lehetne: négyszemközt, vagy: szemtől szembe.
És így tovább… Az érdekes, de szomorú história megtalálható az ifjabb Plinius leveleinek szép magyar kiadásában.
Mint példánk igazolja, a krimi: a bűnügy és a mesternyomozás ősi motívuma az emberiség mesélő kedvének.
(Folytatjuk)
Pusztai Péter rajza