Nemzedékek vonulnak,
pacsirták, fecskék verdesnek szárnyaikkal,
aztán áramlatok viszik a sasokat,
a képeslap tablóvá merevül.
Tanulsággá zordul a tapasztalat,
távlatot kap az eleven öröm,
itt ülök, s érzem, ahogy szembe támad
minden remény, mi akkor még sugár volt.
Jegecesedik már a szilvaíz,
de nem hagyom eltompulni a nyelvem,
kiröhögöm a tanulságokat,
beleugrom a tapasztalatba.
Míg itt vagyunk, még belenyalhatunk
ízekbe, sókba, minden elevenbe,
és örülhetünk, hogy még együtt vagyunk,
nem élő kripták, hanem csak az élet,
az élet, amely olyan furcsa volt,
de mégiscsak villództak benne fények.

Forrás: szerző FB-oldala