Egy zsögödi médiamunkás fél évszázadáról

Fedőlap: Damó Zsolt munkája

Székedi Ferenc új könyvvel jelentkezett…
Esemény ez, s nem is kicsiny, s nem csak a Székelyföldön, de az egész nyelvterületen. Az írógéptől az iCloudig című, rendhagyó memoárja nyolcvan felé közelítő médiamunkást foglalkoztató élményekről, gondolatokról, tapasztalatokról szól, s nagyszámú interjúban érinti egy szellemi munkás évtizedeken – s méghozzá milyeneken! – átívelő élményeit, következtetéseit, élettanulságait.
A Hargita Népe vállalta a könyv kiadását – a szerző ugyanis a csíkszeredai újság elődjénél debütált sajtóban s vált tapasztalt sajtóssá, aki nem középiskolás fokon művelte az erdélyi magyar politikai publicisztikát.
Portálunkon számos állásfoglalása, elemzése látott napvilágot, s a könyv hátlapján mintegy sűrítve kapjuk a szakma egyöntetű értékelését, melyek csokrából kiemeljük az Ágoston Hugóét, aki 2w011-ben így írt Székediről: „Az egyik lrgjobb kortárs erdélyi publicista” A szónak abban az értelmében, hogy a köz írója, a sajtó társadalmi szerepének ellátója.”
Pár hónappal korábban helyet adtunk jegyzetsorozatának, amit a személyesen neki dedikált könyvek hangulatos bemutatásának szentelt; a recenziókat annak idején a bemutatott könyvekből vett részletekkel is illusztráltuk. E színes esszésorozat ugyancsak része a Székedi Ferenc médiamunkáját képező keresztmetszetnek. Ám sokat megtudhatunk a szerzőről mint emberről az őt faggató interjúk nyomán, amelyek végigkísérték Székedi egész sajtós pályafutását, s olyan szegmenseit is felfedték, melyek a média legkorszerűbb műfajaihoz kapcsolódtak.
Az őt felnevelő éltető szülőföld, Zsögöd bűvöletében telve munkás napjai – még megvalósítatlan, ám nagyszabású monográfia-tervét könyve végére illeszti (Zsögöd: könyvvázlat) – úgy tűnik, már utódai (netán tanítványai?) fogják tető alá hozni azt, hiszen az élet véges , s a zsögödi médiamunkás 1971-2021 között bizony, alaposan megfáradt, s eddigi könyveivel letette a maga garasát.
A könyvet hamarosan bemutatják a közelgő, májusban tartandó Csíkszeredai Könyvnapok valamelyikén. (Cseke Gábor)

2022. május 3.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights