Templom a természet – ahogy Baudelaire mondja.

Van a Bükkben egy csendes elmélyülésre is jó hely, ahol tizenkét évvel ezelőtt, 2006. május elején valaki annyira úgy érezhette valamiért, hogy az egy szent hely, hogy hozott oda egy keresztet, és felszegezte a fára. (Nem tudom, ki lehetett; másutt sehol nem láttam ilyet ebben az erdőben.) Évek óta figyelem, mi történik vele. Le-le szoktam ott ülni, ha arra járok, nézem ezt a fát, és csendben belegondolok: itt nem őt szegezték keresztre, hanem a keresztet őrá. A kereszt nem volt nehéz neki, csak a szegek fájtak. Aztán lassan elmúlt az is.
Tíz évvel ezelőtt még látszott az egész kereszt. A fa próbált volna tőle szabadulni, de nem lehetett. Aztán már nem próbált, hanem inkább elfogadta. És mindennel megbékélve elkezdte magába fogadni.
Néhány év múlva már csak ő fogja tudni az ő magába rejtett nagy titkát, a kereszt már nem fog látszani, csak a sebek nyoma, míg az is el nem tűnik. De ha majd leül oda valaki, hogy csendben legyen egy kicsit a lelkével, talán úgy fogja érezni, maga se tudja, miért, hogy ez egy szent hely, mert egyszer, valamikor, itt járt az Isten…

F. év május 4-én már csak ennyi látszott a keresztből…

Forrás: szerző FB-oldala