A Honfoglalást (895-96) követően a magyarság rendkívül gyorsan, egy évtized alatt megtöltötte a Kárpát-medencét, sőt a Morva Fejedelemség felszámolása után nyugat felé is terjeszkedni kezdett, elérve az Ausztriában futó Enns folyót. Ezt az érintettek végképp nem nézték jó szemmel, s a Keleti Frank Királyság szervezésében csapást kívántak mérni a „betolakodókra”. 907 tavaszán el is indult a koalíciós ármádia, s július 4. és 7. között a mai Pozsony alatt összecsapott a magyar hadakkal. A „hazaiak” győzelmének emlékére a távoli Kanadában élő magyarok pár éve kopjafát állítottak…

Egykori krónikák tanúsága szerint a „Pozsonyi csata” a kora középkor egyik legjelentősebb ütközete volt, amely az errefelé akkor még szokatlan harcmódot alkalmazó magyarok teljes győzelmével, az ellenséges sereg megsemmisítő vereségével végződött, hadvezéreik mellett szinte a teljes bajor nemesség életét vesztette. Az Enns folyó 955-ig a nyugati magyar határvonal lett (innen ered a magyar népmesékben távoli tájakra használt „az Óperenciás (ob’ der Enns) tengeren túl” kifejezés). A honfoglalás lényegében e sorsdöntő csatával fejeződött be, egyben ez volt az első honvédő háborúnk. Egyes krónikások szerint itt vesztette életét Árpád fejedelem (és három fia), mások úgy vélik tudni, hogy Árpád már a csatát megelőzően meghalt, ez adta volna a döntő lökést az ellenséges haderő felállításához és megindításához. A győztes csatát követően a honfoglalók végérvényesen berendezkedhettek új hazájukban, 1030-ig nem lépett nyugati támadó hadsereg magyar területre.

f

A csatát sokáig nem értékelte jelentőségéhez mérten a hazai történetírás és -oktatás, jóllehet például az Egyesült Államokban, a West Point Katonai Akadémián is szerepel – konzultációs anyagként – a pozsonyi csata, több más magyar vonatkozású hadtörténeti esemény között (az ütközetre a középkori könnyűlovassági harcmodor kapcsán hivatkoznak). Külföldről is csupán egyetlen megörökítését ismerjük a 907-es győzelemnek: a kanadai Cambridge-ben, az ottani Kossuth-ház udvarán a helyi és környékbeli magyarok kopjafát állítottak az ezerszáz éve elesett hős ősök emlékére.

A Waterloo-Wellington régióban élő magyarság kulturális központja, a Kossuth Ház, a Cambridge-i Kossuth Roadon helyezkedik el (korábban már tettünk róla említést Kossuth Lajosról írt cikkünkben.) A ház eredetileg a falu iskolaépülete volt, s csak 1962-ben vásárolták meg a környéken élő magyarok. Azóta számos átalakítást végeztek rajta, a munkálatok legnagyobb része a tagokat dicséri. A 2013-ban emelt Székelykapu részeként, a Klub bejárata előtt ugyanezen esztendő augusztusában a Pozsonyi csata emlékére kopjafát állítottak. A kapu és az emlékmű létrehozása egyéni kezdeményezésből indult és adományokból valósult meg. Korábban, 2001-ben a bejárati rész egy Kossuth Lajos mellszoborral, Kisfaludi-Stróbl Zsigmond alkotásával gazdagodott, amelyet azonban 2011-ben elloptak, ám 2012-ben a Ház fennállásának 50. évfordulója alkalmából a Klub egy márványba vésett Kossuth Lajos arcképet kapott ajándékba, amely máig a bejáratot ékesíti. De emlékmű tiszteleg az 1956-os forradalom hősei és mártírjai előtt is. Az épületet díszítő székely kapu két erdélyi fafaragó – Borbándi Attila és Pethő Sándor – keze munkáját dicséri. A hét méter széles, öt és fél méter magas kapu galambdúccal ékesített kontyfájának belső oldalára egy Berzsenyi-idézet került: „Nem sokaság, hanem lélek s szabad nép tesz csuda dolgokat”. A Kossuth-ház híre messze túlszáll Kanada határain is: képünkön kárpátaljai, székelyföldi és budapesti vendégek örökítették meg közös látogatásukat ezen a kis magyar szigeten, valóban „az Óperenciás tengeren is túl…”



Nagyon köszönjük Kőszeghy Elemér barátunk segítségét!