Jeruzsálemben tombolt a virágkarnevál,
Ide tévedt füsti fecske tavaszt kunyerál.
Gólyák röpte az elmúlásnak adja magát,
Párává lényegül a múlt, kottázza dalát.

Templomunkban ünnep volt, virágzott az ige,
Más hely nem volt, Jézus bevonult a szívekbe.
Szikráztak a fények, a szennyes aranypénzek
Gurultak, s kapkodták az aszott kezű vének.

Mi a gyerekek, mint csivitelő verebek,
Osztottuk a teret, s tudtuk, hogy a Föld kerek.
S mindenikünk királyként vonult ki a rétre,
Játékban elmerülve, fütyültünk a létre.

Idős szomszéd néni, nagy kosár süteménnyel,
Megállt a falu végén, lihegett reménnyel.
Szaladjatok gyerekek, ide a kosárhoz,
Az első kap mindent, a többi nem határoz.

Mint a vadcsikók, dübörgött a gyerek sereg,
Nagyobbak elől ügettek, a többi szepeg.
Láss isteni csodát, az első fékez, s megáll,
Bevár mindenkit, s a gonosz porfelhő felszáll.

Egyvonalban, kézen fogva, értünk a célba,
Virágvasárnap van, az igét vésd acélba:
Engedjétek hozzám jönni a gyerekeket,
Vagyok, mert vagyunk, ez mozgatja a hegyeket.

Nem lehetsz boldog, ha a többi boldogtalan,
A bőség kosarából venni nem jogtalan.
Nem lehet kétségek közt versengeni, félni,
A pillanatot is egységben kell megélni.

(Csernátfalu, 1999. március 28.)

1. csekegabi / Farkas MIklós írta (farkas.miklos@gmail.com):
   2022. május 9. 20:55

   Nagyon szép, magvas gondolatok, amelyek napjainkban még figyelemre méltóbbak.

2. Nagy-Imecs Zsuzsánna:
   2022. május 11. 10:50

   „A bőség kosara” pillanat, ma is aktuális- de nem vagyok meggyőzödve, hogy a versengés egyhamar kimarad, az egységben való megélés javára!?