Kedves Emberek, ha már úgyis csak illúzió, amit érzékelünk, kifejlesztettem ennek praktikus alkalmazását az önmegtartóztatás gyakorlására. Vegyünk egy tábla sima csokit és együk úgy, hogy képzeljük bele a darabos vagy egész mogyorót. Ezt a műveletet végezzük addig, míg 100% nem érezzük a mogyorós csoki ízét. Amikor az ízlelés már zökkenőmentesen megy, vegyünk egy maréknyi mogyorót és most azt együk úgy, hogy képzeljük hozzá a csokit. Hangsúlyozom azonban, egyéne válogatja ki mit ért maréknyi mogyoró alatt. Ez a mennyiség ugyanis variálódhat, miként a csokis papíron levő fotó és a már felbontott termék valós tartalma aránylik egymáshoz. Merthát gyártótól és/vagy márkától függ ugye, hogy a fotó ellenére elvétve találunk csak benne mogyorót vagy még a Braille írás is kutya füle ahhoz képest, ahogy dudorodnak ki szépen a pörkölt kis darabok a csokiból. Szóval az illúzió a mennyiség választásánál is nagy szerepet játszik. Visszatérve a gyakorlatra, addig rágcsáljuk átéléssel a mogyorót, míg hozzá tudjuk érezni a csokoládé ízét is. Ezt addig ismételjük, míg azon kapjuk magunkat, hogy csak a mogyorót szopogatjuk mert a nem létező csoki már leolvadt a szánkban róla. És most jön a harmadik, legnehezebb fázis. Tegyünk magunk elé egy üres csokis papírt és mélyen koncentrálva képzeljük el, hogy mogyorós csokit eszünk úgy, hogy nem bontunk fel egy igazit mert az igazi is csak illúzió. Ezt az önmegtartóztatást nevezhetjük más néven még abszolút önbecsapásnak is.
Sok sikert kívánok!
És csokit … hm …

Forrás: szerző FB-oldala