Barbahüpp

Hüppögök, mint egy kislány, akinek elvették a labdáját, pedig nem is szeret labdázni. Csak anyukája mondta, hogy kislányom, jó ha sportolsz, nem leszel olyan kövér. Mert kövérségem, mely oly sok örömet okoz nekem, másokat megbánthat. Én megvallom, babázni szeretek zseblámpával az asztal alatt, a pléddel letakart hokkedli lábai közt, apró bababútorokon, porcelán miniatűrben teát szolgálok fel láthatatlan kínai királyfiaknak, énekelek nekik, és közben elképzelem, hogy ötvenéves férfi vagyok, unokák vesznek körül, mosolygok, boldog Lear királynő vagyok, álmot látó próféta vagyok, akire felnéznek a nagyok, de nyomot magam után nem hagyok, pedig olykor még költök is, nem szemöldök.

Nem vanni jó

Ma vagy, holnap nem vagy. Ez nem kérdés, hanem válasz. Kinézel az ablakon, nagymama tologat unokát az őszi sárguló gyermekkocsiban, erről eszedbe jut, hogy elvették tőled az utánpótlás esélyét, és nem marad fenn íred magja, de hát ilyenkor kárpótol a Teremtő valamivel, ami tán megmaradhat, csakhogy ez sem biztos, mert leszarhatja még a közömbös utókor. Ami biztos, az a halál. Tehát jobban teszed, ha kinézel az ablakon és rögtön végrendelkezel: azokra hagyod magad, akik majd belőled egy darabocskát szeretetből továbbvisznek, nem sejtet, nem spermát, nem hajszálat, hanem láthatatlan agyad lelkes rügyét, amit nem esz meg rozsda, nem bomlaszt enyészet. Égig érő szellemek ítélnek majd feletted, s hidd el, nem vanni jobb, mint vanni, és létezik mennyország, ahol még sütnek buktát.

Fekete katica

Gyászruhás bogár, fekete katica röppent be szobámba. Fekete krumplihéjat hámozok fekete papírra. Fekete tekintetek bomlasztó tüzében ég az arcom, késhegyű kétely bámul rám. Fekete húrokat penget agyamban az idegrázó körmönfontság, csak menni, szaladni, el innen, el! Feketén bólingat az ollólábú, törtető törmelék. Fekete tokban fekete vonó fekete zenével álmodik. Fekete a jövő, az alagút, a lét szürkesége is elfeketült. Csak két piros pont: a katica hátán, az alagútban.