B. Tomos Hajnal: Apróhalak csendje
Nem ismerünk a saját,
ránk szabott testterünkre-
felnézünk s túnik, hogy jön,
közeledik az est,
de soha ilyen fémes léptekkel,
soha ilyen madártalan fákkal,
ilyen elfehérült ajkú éggel.
Hegy mögött szétfolyik a nap,
mint elejtett tojás,
távoli, rekedt ugatás
az északról betörő szél,
ráfagy a tájra,
mint lebegő vízbe fúltra
a téli folyó.
Sötét háló ereszkedik
alá a házakra,
bennük az aljanép,
guvadt szemű apróhalak
álmodják, hogy reggelig megtalálják
a menekvés oduját.
Pusztai Péter rajza