Én már oda jelenültem,
hogy csak bambulok magam elé,
nézek egy pontot, melyet jó ideje
kitettem a MINDEN mögé,
mert elúszott, mint hordalék,
mely csak pillantásig volt a jelené,
aztán libbent is tova, új fodrok tetején.

De persze, még mindig itt a nyugdíj,
egyetlen stabil tartomány,
mely körül egy világ ára gravitál:
nő és hízik a polcokon,
úgyszólván érzéketlen fokon –
de nem dohogok, toporzékolok,
csak nézem azt a pontot
s alatta a sima Semmit,
mely az üres lapon lapít.
Tiltakozzanak mások, akik még tehetik,
vagdalkozzanak értem, magukért,
kik holnap nyújtják markuk a nyugdíjért

és dobják szemétre az ukázt,
mely ifjút, öreget lenulláz.