Elfeledett földrészen,
tűzvirágos sztyeppén,
vágtató időt utánzó vadlovak.
Messzebb, érintetlen hegyek,
fehér tél, ahol a farkasok éhe
a zergék táncára tör.
Az ég arca, közömbös szürkében.
Mohos sziklába süppedő nyomok.
Hazatérő képek.
A múltból megroppant napok.
Eltörött szavak kísértetei.
Arctalan, elveszett igazságok.
Régi kiskocsma füstjében
éneklő, a halálra kacagó katonák.
Átleng, félelmetes időn,
édent és poklot megélt hosszú híd.
Alatta mély hullámaival,
a sötét vizű Néva.
Tovább, a sápadt öröklétet őrző palota,
a bejárhatatlan Ermitázs.
Az impresszionisták szobája királyi fényben.
Cézanne, s a nehéz, vagy könnyű sorsot élt többiek,
kik legyőzték az elmúlásban a halált.
Valami halandó féltést ütött el az éjfél,
a visszahozhatatlanért.

2021 november 15.

1. demeter maria:
   2022. május 13. 10:37

   ” Valami halandó féltést ütött el az éjfél,
   a visszahozhatatlanért ”

   Mélyen megérintett.