Ó, fiatalok! Hogy én ezt mondhatom,
az nem kevés öröm, bár bánat is,
noha ez olyan, mintha azt mondanám:
lankadtan, de keményen durrbele.

„Szívem fölemelem”, hát ezzel is
annyian visszaéltek, én azonban
nem úgy élek vissza, hanem másképp:
nevetséges, akárhogy is nézzük.

Mindenesetre örülök, hogy vagytok,
s hogy jelét is adjátok a vagyásnak,
dolgoztok és vergődtök és minden,
ahogy kell, amikor van a még.

És gratulálok minden ösztöndíjhoz,
és minden mindhez, ami sikerült,
és szurkolok, nehogy a semmi, látván
sikereteket, megrázza magát.

Miriám, Feri, Dóra, Ivett, Zalán,
Tündi, Móni, és mindegyik Attila,
Emil, Hunor, s hát még a sok Botond,
a Péterek és az Annamarik –

s akit kihagytam, mind azoknak is
lankadt, de kemény kalaplengetés,
mert nem lesz könnyű látni a napot,
és töprengeni szárnyatok fölött.

De a lényeg mindig a repülés,
nem a tanácsok s nem a lengetések,
csak az, hogy hasítsátok az eget,
míg a szívetek is meghasad, világos?!

Forrás: szerző FB-oldala
·