Novemberi péntek

Párna alatt szentföld kuporog, vérerek hálója fogja ki halszemem. Láthatatlan nap fűti szobám, csak bokában szorít. Hűl már a tokaszalonnalé, csillapodnak hullámai, nagy zsírszigetek úszkálnak rajta nyugodt léptekkel, csípősen begyűrődve. A teknős feje a semmibe lóg a víz fölött, nyitott szemmel alszik. A józan életre ébredés fokföldi ibolyát nyit a világra. A kevés agy sejt valamit, de nem tudatos. Minden és mindenki lábujjhegyen haldoklik köröskörül, csak a sietős önpusztítók loholnak. Én sem vagyok túl nyilvánvaló, álmomból sose térek haza, bár folyton csomagolok.

Eltévedtkorúak

Mi vagyunk az eltévedtkorúak. A fiatalnak lenni túl öreg, az öregnek lenni túl fiatal lelkű, fiatal vágyú töltelékek. Akik túl korán születtek, mégis későn találták meg magukat. Túl későn kaptunk farmert, számítógépet, mert csórók s eltiltottak voltunk, berlini falakkal, vasfüggönyökkel, vám-piros zsebzsarnokokkal, árkos határátkokkal, villanyoltásos törvénytelen rettentvényekkel. Énekelhetetlenségben éltünk élhetetlenül, feltámadtunk harmadszáz napunkra, miközben minden más elporladt körülöttünk. De akkor már elkéstünk, lemaradtunk, s furcsán néznek ránk, akik azóta születtek, nem értik, miért is vagyunk öreg csecsemők, kétszáz éves múmialelkek, rossz bugyorban, eltévedt időgólyáktól elcsepegtetettek. Légbe kapdosunk, hiába izgulunk, túl korán meghalunk. Tévedések dominóiból épül fel s dől össze naponta sorsunk. Öregségünkre lettünk fiatalok.

Ismerősszívűek

Idegenek, akiket sosem láttam, akik közel vagy távol vannak, akik éltek vagy még élnek, vagy már nem élnek, de írtak, mondtak, énekeltek, festettek, fotóztak, dünnyögtek, filmeztek, alakítottak valamit, ami én voltam, amit én írtam, mondtam, éreztem, énekeltem, festettem, alkottam volna, ha mind ők lettem volna, de még így is, hogy nem voltam, nem vagyok ők, akkor is, mégis, ismerősszívűek, szeretem mindet, akár élnek, akár halnak, szeretem éltükben, holtukban, akár vannak, akár voltak, akár csak kitalálták őket. És néha még meg is találom őket, bár nem keresem, ott ülnek valahol, langyos fejjel, a Nap alatt, a szépre várva.