” Ha elrejtőznék, soha máshova,
mint a költészet – fény templomaiba’;
J. Keats

A Nap talán visszafordul
a fehér éjszakákba,
bűvöl mint északi fény,
egy megrögzött utópiában
míg fogy a bizalom,
és nő a halál uralma.
Mintha rejtett démonok
kelnének szembe
egymással,
múltba zuhan a század.
Csak volt, csak létezett,
várva egy jobb időre,
miközben elfelejt, elejt a sors –
és rabja leszel a képzeletnek.
Ahogy a gyermekkor képeiben,
a vég sohasem létezhet:
az ég arcán a derű
és világok között a béke.
Majd engem is az Angyal
hozzád vezet – akár
a parthoz a hullám
mit hiába űznél –
akár a hűség – visszatér,
mint egyetlenhez,
mint forró cement az útra,
a szavak beléd rögzülnek,
és elmondani, csak legendában lehet.
Majd kitalálom, hogyan éljek,
mert nincs hely már a lélekben sem,
annak – mi megsebezhet.

2022 április 22.