Egy férfi egyszer elefántok mellett ment el, aztán hirtelen, kissé megzavarodva állt meg, mert azt látta, hogy ezek a hatalmas teremtmények csak egy vékony kis kötéllel voltak kikötve az egyik lábuknál fogva. Nem voltak láncok vagy ketrec.
Nyilvánvaló volt, hogy az elefántok bármikor odébbállhatnának, hiszen a vékony kis kötél nem akadály egy ekkora állatnak. Valamilyen oknál fogva azonban mégsem mentek arrébb.
Megkérdezte a közelben megpillantott gondozót, hogy miért állnak ott ezek az állatok, miért nem mennek el? Nos – mondta a gondozó -, amikor még nagyon fiatalok és sokkal kisebbek, ugyanilyen méretű kötelet használunk, hogy megkössük őket. Ez akkor még elég, hogy megállítsa őket. Ahogy felnőnek, már hozzászoktak, hogy nem tudnak elmenni, ha a lábukon a kötél. Felnőttként is azt hiszik, hogy a kötél elég erős, hogy megállítsa őket így aztán meg sem próbálnak elmenni.
Ez elképesztő – gondolta a férfi. Ezek a hatalmas állatok bármikor szabadon továbbmehetnének, lerázva az őket visszatartó köteleket, de azt hiszik, hogy erre nem képesek, így aztán ottragadnak.
Ahogy az elefántok, mi magunk is mennyien úgy éljük le az életünket, hogy egy hitrendszerhez ragaszkodunk, miszerint nem vagyunk képesek valamire, mert korábban volt rá példa, hogy nem sikerült megtenni, amit akartunk.
A sikertelenség a tanulási folyamat része. Sosem kéne feladjuk a próbálkozást, hogy elérjük, amire vágyunk.

Forrás: Újnépszabadság / ujhet.com