PONDRÓ

Tíz éves volt. Kis vézna, sápadt tirpák.
Kései csóknak, fáradt ölelésnek gyümölcse.
Gúnynevén Pondrónak hívták.
Arcán az éhség mély árkokat vésett.

A családba hetediknek került.
— Csak bajnak küldte őt a sanda végzet.
Anyja arcán is ráncba merevült
az utolsó mosoly, mikor ránézett.

Tíz éves volt s már szétzüllött családja.
Csavargó lett s a magányhoz szokott.
Csűrben, szalmában bújt meg éjszakára,
nappal kószált s ha éhes volt, lopott.

Mert élt, evett — s lopott, mert éhezett.
Egész nap zsákmány után szimatolt.
Kofák manója, boltok réme lett,
de telt bendövel boldog álma volt.

Nem zavarták lelkét morális terhek:
Becsület, Isten, Társadalmi rend.
Aludt békével s csak a ruhatetvek
nyüzsögtek rajta, hogyha elpihent.

E mosdatlan, toprongyos kis legény
úgy élt a paloták közt kóborolva,
mint őserdőben, sziklák peremén
a satnya vad, kit elűzött a csorda.

A bálterem, ha fénybe öltözött
s jótékony est volt, tánc, muzsika, pompa:
az uccán lent ott állt a fák között
s némán bámult a fénylő ablakokra.

Amíg így élt az apró ösztönember,
fenséges szózat szállt mindenkihez:
a rádión szavalt az egyke ellen
egy bőtokáju Homo sapiens.

Walter Ede
Forrás, 1933/2

KONYAKOT AZ ARANYÁSÓKNAK!

Erős sovinista ugyan, de derék magyar ember Szalay Farkas honfitársunk, ki felbuzdulva a Klondykében hirtelen meggazdagodott aranyásók sikerein, maga is elindult az aranytermő, hó és jégboritotta, távol Északamerikába. Hogy azonban hazájától távol is kifejezést adjon magyar érzelmeinek, még itthon ellátta magát megfelelő ruházattal, fegyverrel, szerszámokkal, sőt tekintettel a Klondykében uralkodó rengeteg drágaságra, még élelmi szerekkel is, melyek között élelmi és gyógyszer gyanánt, néhány tuczat négy csillagos Esterházy cognac foglalt el tekintélyes helyet. Igaz ugyan, hogy mint Szalay írja, nagy beviteli vámot szedtek be rajta partraszállásakor, de majd megfizetik neki a klondykeiek minden cseppjét aranynyal. Már pedig ha ez tény, akkor Szalay uram akár egy csákányvágást se tegyen, mert magából a vele vitt Esterházy cognacból is meggazdagodhalik, a mit tiszta szívből kívánunk is neki.

Nagybánya és Vidéke, 1899-01-22 / 4. szám