Megígérem, hogy nem leszek
fülledt, mint terhes fellegek,
sem napfény, ha a föld hideg,
és nem kellek már senkinek –

ma még a világ nyugtalan,
nagy útnak tűnik s úttalan,
az életem várakozás,
egy félbemaradt látomás.

Mi lett veletek, emberek?
A jóságotok szendereg,
testvéretek a félelem,
félelmetek az értelem.

Hát így élek, keskeny a sáv,
én pedig nem adom alább,
ötven eltelt, még eltelik
egy kevés a nagy reggelig.

Akkor majd veszem kalapom,
a lelkemet visszaadom,
megyek a napba és a vágyba,
egy nyugodt boldogtalanságba.

Forrás: szerző FB-oldala