Mit olvas az átlag francia?
Válasz Kerekes Tamás kérdésére
Arra a kérdésre, hogy mit olvas az átlag francia roppant egyszerű választ lehetne adni : semmit. Vagy alig valamit, szimbolikusan is…
A kérdésre is rá lehetne kérdezni: ki az „átlag” ? Milyen rétegeződés szerint ? Egy biológus, aki nemigen olvas irodalmi műveket, az átlagon aluli lenne ? Aki viszont falja a klasszikusukat, akkor is ha például fodrász, az átlagon felüli ?
Én inkább úgy tenném fel a kérdést, hogy mit olvasnak többségükben az emberek Franciaországban. Tudvalevő, hogy a kiadók üzletemberekké serdültek és a könyvesboltok azt árulják, amit az üzletemberek kiadnak, elég ránézni a válaszért néhány bolt reklámasztalára.
Megjelenésük pillanatában ott sorakoznak : Marc Lévy, Anna Gavalda, Guillaume Musso, Duglas Kennedy, Katherine Pancol könyvei, szóval egy-egy szezon best-sellerei.
Mellettük állnak az aktuális politizáló esszék, melyeket én gyorskönyveknek hivok, mert hihetetlen ütemben reagálnak a média (televízió, presse) által beharangozott vélt vagy valós eseményekre.
A politizálókhoz tartoznak még azok a könyvek, melyek bizonyos távolságból mérik be témáikat, főleg egy-egy politikus halála után, amikor is nekilódulnak a könnyed tollforgatók, hogy kibeszéljék az illető politikus vélt vagy valós magánéletét. (Lásd a Mitterand-ról írott – árult és minden bizonnyal olvasott – könyvek garmadát !)
Nem csekély népszerűségnek örvend a people-irodalom. Minőségében ugyanaz, mint a politizáló, azzal a külömbséggel, hogy ez még az un. hírességek életében tereget.
Az előzőt a középkorúak, az utóbbit a fiatalok olvassák. (Úgy kell nekik !)
People téren jól idevág a Voici és a Gala cimű lap. A Femme actuelle című folyóirat pedig, mint az Elle a divatot, a szépségápolás boszorkánykonyhájának titkait, a nem hízlaló eledelek elkészítésének művészetét és fogyasztásának hasznát, a horoszkópokat, a legmenőbb anti-stressz tanácsokat tárja széles olvasóközönsége elé.
Nos.
A középiskolások kötelező olvasmányanyaga egyoldalú, a világirodalom gyöngyszemeit gondosan kerülve. De ha megkérdeznék egy 20 éven felüli nem német szakos egyetemistát, hogy ismeri-e Thomas Mannt, legjobb esetben rákérdezne, hogy „ez egy új a Bayern Münich-ben ?”
A franciák sokan vannak. Manapság százszámra növekszik a tévé csatornahálózata, s sokakból, akikből olvasó ember lehetett volna valamikor, standard műsorokat zappoló „átlag” lett vagy notórius krimikukkancs. A képernyőn láttottak nem kívánnak hosszas elemzést, megbeszélést ; igy az egyáltalán nem irodalmi témát érintő kommunikációs vágyaikra ott van – még az éjjeliszekrényen is, mint valaha egy könyv – az internet és a mobiltelefon.
Érdeke-e egy ekkora országnak, hogy emelje az irodalmi és általános műveltség közszintjét ?
Az intellektuális elit nem ott nevelkedik, ahol a tömeg.
Eva AGNEL
Marseille, 2011. 07. 08.
Pusztai Péter rajza
2011. július 20. 16:17
Kérdem én szerényen: miért kellene egy franciának tudni, ki volt Thomas Mann?
2011. július 21. 10:34
És akkor Shakesperare-t dobjuk ki az ablakon, Gergely úr?
2011. július 21. 11:36
Nem akarok én senkit sem bántani, csak azt szeretném, ha valaki megmagyarázná, mire szolgálna egy huszonéves franciának említett szerzõket olvasni.