– Milyen szépen mondta! – bájolódott el a pisze orrú, göndör hajú Rezsőke.
– Bocsáss meg, úgy szégyellem magamat – sajnálkozott bűnbánóan a nyurga csajvadász.
– Hát még én – tódította bűnbánóan Károlyfalvi úr. – Nem is tudom, hová tettem az eszemet, amiért pont ilyen szeles időben küldtem, helyesebben engedtem fel a tetőre.
– Milyen tetőre? – értetlenkedett Tóth Jónás. – Nem avatnátok be engem is?
– Ennyire nem emlékszel? – csóválta meg a fejét Fuchs Jancsi, azzal elmesélte, mi történt azon az ominózus délutánon.
Már három hét is eltelt, mire Jónást kiengedték a kórházból. Fuchs Jancsi vitte haza, különben egyedül sosem bukkant volna a saját házára.
– Köszönöm, köszönöm! Nagyon rendes vagy.
– Semmiség! Csak egy gesztus, barátom. Gyógyulj meg minél hamarabb, aztán jelentkezz újra a nagybátyámnál!
– Ezek szerint visszavesz?
– Még csak az kellene, hogy ne vegyen! Véletlenül megtudtam, hogy a piszok be sem jelentett bennünket. Meg is kapta ezért a magáét a fatertól. Most aztán kuksol, meg sem mer mukkanni.
– Ügyes vagy – nyugodott meg a fiatalember. – Viszont, ha be sem jelentett, ki fizette a kórházi költséget, merthogy ingyen nem kezeltek, azt erősen gyanítom.
– Nem mindegy? Kifizették és pont. Örülj, hogy még ezt is megúsztad.
– A fizetést? Dehogy örülök! Eszem ágában sincs csak úgy megúszni, úgyhogy áruld el gyorsan, ki volt az, mert ki szeretném fizetni a számlákat.
– Te? Aztán miből, kisköcsög?
– Igazad van – hökkent meg egy pillanatra Tóth Jónás. – Valószínűleg nincs miből. De akkor is! – erősködött makacsul. – Most nincs, de még lehet, ha dolgozom, vagy legfeljebb… eladok valamit. Te voltál? – nézett egyenesen a fiú szemébe.
– Én, vagyis a faterom. Végül is miattam kerültél ilyen helyzetbe. Én vittelek a bácsimhoz, és a tetőre is nekem kellett volna felmászni, egyszóval hibásnak érzem magamat.
– Köszönöm – ölelte át meghatottan a barátját. – Tény, hogy nem egészen emlékszem rád, viszont ha te ezt értem megtetted, valamikor nagyon jó barátok lehettünk.
– Voltunk és vagyunk – erősítette meg Fuchs Jancsi enyhe túlzással, már ami a barátságuk fokát, intenzitását illeti.
Barátok voltak, ez kétségtelen, de távolról sem annyira, hogy ekkora áldozatot hozzanak egymásért. Másrészt újabban erősebb érzelmek kötik a fiúhoz. Talán a baleset, no meg a sorozatos családi tragédiák miatt, a lényeg az, hogy nemcsak sajnálja, de valami arra ösztönzi, hogy nagyobb figyelmet szenteljen neki, mint másoknak.
– Köszönd a faternak meg az öregnek. Tudod, akinek a házáráról olyan szépen lepottyantál.
– Hogyhogy? Állítólag nagyon szegény ember.
– Pedig ő is besegített. Talán kölcsönkért. Gőzöm sincs, de nem is érdekel, mert ezért a balesetért elsősorban ő a hibás. By-bye, elmentem. Most egy olyan csajjal randizok, aki még a fateromnak is tetszik. És ez nagy szó, szinte el sem hiszem, hogy ilyen is van. Ezt a mobiltelefont meg használd egészséggel – nyújtott át Jónásnak egy érintésre működő ultramodern készüléket. – Ha szükséged van valamire, hívj fel rögtön!

(Folytatjuk)