A következő napok eseménytelenül teltek el. Sokat pihent, olvasott, főként a bibliát. Szó se róla forgatta ő már máskor is, ezúttal mégis úgy böngészte, mintha most fedezte volna fel először.
– Micsoda világ, történetek, emberek! Ezzel kell az országot felrázni! – ütött a homlokára lelkesen.
Felrázni? Ismerős szó, vajon hol hallhatta! Megvan: hát álmában! – emlékezett vissza hirtelen. Jézus szerint neki kellene riadóztatni az országot. Csak arra nem emlékezett, mi célból. Mindegy, badarság! Ki merné ekkora fába vág­ni a fejszéjét egy olyan világban, ahol senki sem hisz semmiben és senkiben. Valamikor régen még meg lehetett volna próbálni. Ma, Isten bocsásson meg neki, de talán még Jézus is kudarcot vallana.
Munkába állása előtt egy nappal ismét megjelent Jézus az álmában.
– Nos, meggondoltad magadat?
Tóth Jónás széttárta a karját, és hallgatott. Jézus várt pár percet, azzal, úgy ahogy jött, eltűnt a szobából.

KÉRDÉSEK

Füttyös és Rezső nagy ovációval fogadták. Csupán Jancsi hiányzott.
– Már nem dolgozik itt – világosította fel Fuchs mester.
– Hanem?
– Eladó a Praktiker plazában.
Jellemző! Azért szólhatott volna, utóvégre barátok! Úgy dél körül rájuk dudált egy motorbicikli a ház előtt. Na és ki vezette? Fuchs Jancsi, ki is lehetett volna más.
– Beszélhetnék vele, mester úr?
– Csak röviden, fiam, röviden – adta meg az engedélyt a kőműves. – Ez itt egy munkahely, nem érünk rá csevegni.
– Szia, Jancsikám! Milyen a munka a plazában?
– Bocsáss meg, hogy nem szóltam. Épp azért ugrottam ide, hogy ezt közöljem. Te? Visszakaptad az emlékezeted, amióta elváltunk?
– Részben, csak az a probléma… Á, nem akarlak vele untatni!
– Oké, majd estefelé elmondod. Otthon, nálad, mert még ma meglátogatlak. Addig vigyázz a bácsimmal, nehogy megint átverjen – kiáltotta oda Jancsi Jónásnak, és szokás szerint elrobogott. – Na, halljuk, mi az a probléma! – kérdezte, amikor ígérete szerint újra felbukkant.
– Találkoztam Jézus Krisztussal.
Fuchs Jancsi kimeredt szemmel rogyott egy fotelbe.
– Ör… örvendek. Ezt nevezem megtiszteltetésnek!
– Ej, nem úgy gondoltam! Ez… ez csak egy álom volt, de olyan különös, hogy még most sem megy ki a fejemből.
Jancsiból kirobbant a nevetés.
– Becsszó, már kezdtem azt hinni, hogy nemcsak a memóriád, egy kereked is hiányzik.
– Hiányzik neked – nyúlt el Jónás egy másik fotelben. – Igaz, hogy néha furcsán érzem magamat…
– Milyen furcsán? – figyelt fel Jancsi megint a fiúra.
– Hosszú.
– Oké! Akkor, szia, vigyázz magadra!
– Már mész? Azt hittem, érdekel.
– Micsoda?
– Az álmom, Jézus, meg amit érzek, mióta ráestem a fejemre.
Az áldóját, ez tényleg megbuggyant!
– Épp ezt akartam megtudni. De ha olyan hosszú, halasszuk máskorra!
– Sietsz? Persze a csajok…! Per pillanat melyik nőcit fírolod?
– Mondod, vagy nem mondod?
– Az utóbbi időben olyan furcsán érzem magamat.
– Jaj, ne kezd megint elölről! Konkrétabban?
– Okosnak, erősnek. Mintha valami köd szállt volna fel az agyamról, és amit eddig nem értettem, azon egyből átlátok.
– Az embereken is? – vihorászott Fuchs Jancsi. – Sorry, csak vicceltem.
– Is.
– Na, ne hintáztass? Akkor találd ki gyorsan, mire gondolok!
– Konkrétan nem tudom, mert csak az aureoládat észlelem, tudod azt a fénygyűrűt, ami kisugárzik belőlünk.
– Sugárzik a nagyanyád, vagyis… Várjál csak! Mintha, igen, mintha hallottam volna ezekről. Ez olyan… izé… érzelmi kisugárzás, ha jól értem.
– Nagyjából: keserűség, öröm, fájdalom. Mindent meg-, sőt átérzek anélkül, hogy egyetlen szót mondanál.
– Vagy úgy! Hát megesik. Én nem látok ebben semmi szokatlant, mert már velem is előfordult. De térjünk vissza Jézusra! Te valóban vele beszéltél?
A fiatalember elmesélte, mit álmodott.
– Érdekes álom, de csak álom, semmi több. Ami pedig azt a kisugárzást illeti… Nem állítom, hogy hülyeség, de azt sem, hogy különösebben figyelj rá! Kisugárzás, aureola? Nem ez a lényeg, barátom, hanem az, amit megfoghatunk.
– Például?
– Ez – kapta ki Jancsika pénztárcáját a zsebéből. – Meg egy csajszi ciciit – tette hozzá kacsintva.
– Lehet. Meglehet, hogy igazad van – bizonytalanodott el Tóth Jónás. – Mindenesetre köszi a tippedet.

(Folytatjuk)