József Attilával feleselve

e világon tanyát vertem
anyámtól egyszer születtem
nem égett a ház
nem áradt a jég
nem voltak bolondok
(nem volt búza rég)
a kolostorok kongtak
nem voltak disznók az ólban
egynek születtem, nem hétnek
és kedd volt még, nem péntek

ha ellenség állt előmbe
engem talált meg a dőre
egyedül kezdtem a napot
így végeztem szolgálatot
ingyen oktatok ma is
már egyedül úszom is
fában én vagyok az erdő
ősöm védett, ősnek felnő
unokám is, mind a kettő
férfinak, nőnek kelendő

én költök, nem fizet érte
se egy, se hét, se több, sose
nem rak senki alám széket
márványszobrom nincs, de mégse
bánom, a Szó nevemen hív
lelkem méri, lelkem bólint
senkit nem boncolok élve
magam fekszem kiterítve
állnak fölöttem vagy heten
akik tudnak s hisznek nekem

és ha minden megtörténik
sírba szállok egy emberként
így is sok leszek a földnek
le nem nyelhet, csak kiköphet
első gyermeke anyámnak
első neje az uramnak
egy testvére a húgomnak
egy anyja kettő fiamnak
unokáimnak nagyanyja
a világnak egy falatja

de ha mindez nem elég
leszek feltámadt remény
költők között a kisinas
bohócok közt, aki sirat
leszek Isten szeme fénye
vagyok, ha kell, közlegénye
repülni is megtanultam
nevetni, lenni boldognak
szeretőnek gyászolók közt
hogy éljetek – az sokkal több

2021-11-27
*
A Hetedik Irodalmi Folyóirat és Kulturális Alkotóközösség A 7. „te magad légy” 2. antológiájába beküldött és visszautasított versem
(nk)