Fülöp Kálmán: Félelem
Lépteim alatt
fájdalmasan
sóhajtanak
a csontig száradt
barna rögök,
és szívem csücskében
felzokognak
a mindennapi gondok –
már nem kutatom,
az élet rejtelmeit –
minek az éjszaka
átforrósodott láza,
ha homlokom redőire
rajzólja az elrohanó idő
nyomasztó súlyát –
mint gazda nélkül
maradt föld,
gyomot terrmő
magányomtól,
múltam sem kérem
számon, mert félek,
hogy lelkem rejtelmein
elsiklik az igazság.
Pusztai Péter rajza