Távoli partról a keringő hangja
szédület szárnyán szerte repül,
apály elnyeli, dagály felkapja,
mégis csak én hallom meg egyedül.

Fülem mélyén mintha lüktetne a vérem,
üteme hangján dob bőre pereg,
és mire végleg elérne hozzám,
szanaszét hullnak a bősz ütemek.

engem választott, mellém szegődött,
kóbor kutyaként kószál velem,
azt hiszi, hogy majd vele szerződöm,
hozzá kötöm az életemet.

Távoli partról hív a keringő,
bennem a kósza vér megered,
buzog a testem, mint hogyha forrna
és elnehezül tőle fejem,

szédülök, érzem, élek, de vérzem,
támaszt keresvén, kapaszkodón,
távoli partról a keringő hangján
életem óvja ragaszkodón…