JÓNÁS OTTHONA

Aztán épp a fordítottja zúdult a világra: szárazság, éhínség, földrengés itt, erdőtüzek ott, a termelés visszaesett, a bankok egymásután tönkrementek… A médiák naponta sokkoló címszavakban tudósítottak a fejleményekről.

Amerika gazdasága összeomlott.
Pénzügyi válság Angliában!
Trojkák Moszkva utcáin!
Masírozik a Fekete Gárda!

– Közeledik a világ vége! – suttogták Jehova Tanúi vészjóslóan.
– Ugyan, szamárság! Világ vége nincs, vagyis miért éppen most közeledne? Ez ugyanaz a menü, mint a tavaly, tavalyelőtt. Mégis élünk, nem nyúltunk ki – summázták a józanabbak.
A fiatalember növekvő aggodalommal szemlélte, mi zajlik körülötte, és egyre inkább úgy érezte, most jött el az ő pillanata. Hogy ez konkrétan mit jelent, még csak nem is gyanította, hiszen, ami tőle tellett, megtette. Kívánhat-e az Isten ennél többet egy csórótól?
– Figyelj csak! Válaszolnál nekem egy kérdésre? – fordult Máriához, miután sehogy sem tudott zöld ágra vergődni. – Te okos lány vagy, amellett apáca, ezért nincs kizárva, hogy olyasmit is megértesz, amin én hiába tűnődök.
– Én okos? Akkor nem ismered Klára nővért. Mellesleg neked sem kell egy kis észért a szomszédba kopogni. Várom a kérdést, kolléga úr.
– Te hiszel a küldetéstudatban?
– Micsoda gondolat! – ütközött meg Mária. – És ezt pont egy apácától kérdezed?
– Oké, akkor másképp fogalmazok! Lehet valakinek olyan küldetéstudata, hogy fogalma sincs, mi a küldetése tulajdonképpen?
– El, bár eddig még sosem találkoztam ilyen személlyel.
– Most találkozhatsz, mert épp itt áll előtted.
– Te lennél az? – nézett nagyot az apáca. – Ez persze sok mindent megmagyaráz.
– Például mit, mert én, becsszavamra, egyre kevesebbet értek az egészből.
– Például karizmatikus fiatalember vagy, továbbá istenhívő és szokatlanul segítőkész, jóllehet annyi pénzed sincs, hogy háromszor egyél naponta.
– Ezt meg honnan tudjátok?
– Nem ez a lényeg, hanem az, hogy igaz-e, vagy nem igaz.
– Előfordul.
– És szerinted ez olyan mindennapi jelenség? Na látod! Ezért tartalak én elhívatottnak. Te ilyen vagy, mert ilyennek születtél.
– Hát épp itt a bibi! – borult el a fiú homloka. – Én soha, érted, sohasem voltam ilyen. Az tény, hogy vallásos szellemben neveltek, és már gyerekkoromban többet lapoztam a bibliát, mint más a képeskönyveket. Ezt leszámítva, semmiben sem különböztem a többi gyerektől.
– Állítod te, de kérdés, hogy a szüleid, barátaid is így látták.
– Tudtommal igen, amíg meg nem változtam.
Az apáca most kezdett csak igazán figyelni.
– Mikor? Talán sokkolt valami, a szüleid halála, vagy mi történt?
– A dolog úgy két évvel ezelőtt kezdődött, amikor munka közben lecsúsztam egy tetőről.
– Aha, egy tetőről! Kezd összeállni a kép, azt hiszem. És azóta úgy érzed, van egy feladatod, olyan cél, eszme, amiért érdemes akár egyszer enni naponta.
– Pontosan, amit magam is furcsának találok, és nem is annyira a célt, mint a gyors, lényegében átmenet nélküli változást. Szerinted normális dolog ez?
– Orvosilag nem tudom. Ahhoz nekem is orvosnak vagy legalábbis pszichológusnak kell lennem. Inni nem iszol, drog kizárva, ezért nyilván látomásaid sincsenek. Vagy ez is előfordul?
A fiatalemberben felvillant egy-két kép az álmaiból. Beszéljen róluk, vagy inkább hallgasson, nehogy Máriát is meglepje, mint annak idején Fuchs Jancsit?
– Nincsenek. Kivéve néhány álmocskát, de már az is régen volt.
– Elmesélnél nekem egyet-kettőt ezekből?
– Nem bánom – állt rá még mindig habozva. – De ha kinevetsz, nem leszünk többé barátok.
Mária tett-vett, rakosgatott, ám ezekre a szavakra, odaült Jónás mellé az asztalhoz.
– Úgy legyen! És most hadd halljam, miről szoktál álmodni?


(Folytatjuk)

A regény eddigi fejezetei itt olvashatók