Láthatár mögött a Város. A szél messzi Otthont idéz.
Rőt felhők kúsznak az égen. A napkorong lassan being,
S tájba rajzol éles kontúrokat. De valahol mégis nehéz
dalú férfiak hangjára kékül angyalon a lening.

Melegítő szeszek felett megleng a távoli Város,
ázott vászonként csapódik rám az utcák átkos szennye,
aztán szürkévé ülepszik. Homályosulnak a csábos
sikátorok. Néma főtér, elbóbiskol a szél benne.

Sajgó napsütésből szőlő leve cseppen televényre.
Mint énekeskönyv zsoltára, halkul. Más vallások apró
szentjei sziszegnek. A rég látott Kert reményre
csábít. A lomhán puffanó, édesedő gyümölcs, tipró

lábak elől menekülve, fröccsenti levét. Értem az
az ízt, de nem magyaráznám jussom. Nem a munka ára
sajdít. Régi plakátokat lobogtat a szél, vétlen. Az
ó-hajnalok meghittsége? Csak a vágy marad magára.

Átizzadt lepedők között anyaméh-fodorként magam
köré gyűröm az elmúltat. Bíborban úszik most a táj.
Mozdulatok élesednek. Felejtődés? Még hátravan.
Önmagam terhét viselem. Elveszettség igaza fáj.

Vissza-visszatérő álmom más világokkal határos,
de nem az enyém a sóhaj. Tranzitszálláson lakhatnék
akár, csodálkozhatna rám az idegen önző város.
Szolgálnám mégis, magam hitéből adnék, ha adhatnék.

Akárha elfoszló fénykép, most ismerkedem a széllel.
A szélnek bürök szaga van. Vihart jelez, záport előz.
Csoda-üresség mélyére zuhanok megadóan, széjjel
cibálódnak volt álmaim. (Ármányos szó hitet legyőz.)

Hazug hasonlatok hadával nincs módomban küzdeni.
Menekülnek az idegen szavak előlem. Nyugtával
e harcnak sejtés gyötör. Tétel: világom megérteni
s megértetni Otthon tudom csak, igazam tudatával.

Szavaim szétszélednek bár, integetnek távozóban.
Azt kérdezik tőlem: Miért vagy fiatal, mégis ily vén?
A Léthe vizéből ittam. Megmártottam a Folyóban
a lelkem. Szenvedésekre rátarti gőggel legyintvén,

elhiszem önmagam, létem csodáját. És csak vénülök,
de nem öregszem, míg bennem bokra nő a honvágyamnak.
S hiába vénülök folyvást, végtelenség partján ülök
merengve. Széttépett gyümölcs leve csurran. Élni hagynak.

Enyém a rend igézete marad, s vágya a békének.
Tűröm-e, ha másnak néznek, mint ami vagyok, lettem ott?
Az idegen támadások hazug vádakká égnének
otthon. Itt? Tűröm. Szűkölő vicsoruk számomra halott.

De hát ki vagyok én végül? Messziről szalasztott hírnök?
Nemzet napszámosa tanár? Tollat és kapát forgató?
Álmodozó. Senki fia. Szép szó szolgája, ki elnyög
pár számára fontos igét. Ki úgy véli a forgandó

szerencse kegyeltje? Gyümölcs egzotikusabb ruhában?
Vackor fanyara, vadalma nyerse, kökény lilája, som édessége.
Haza sohsem érő fohász. Hullócsillag zuhantában.
Gyötrő honvágy méltósága. Hitnek szelíd békessége.

Hiszem ma már, hogy nélkülem is jó lehet ez a világ.
Talán kósza hajtásaim rendre-rendre visszanőnek.
Köröttem nő minden gondom. Ők oktatnak:, fű, fa virág.
S az önzetlen alázatot áldoztatják drágakőnek.

2022 május 30.