Trianon emlékezete

Lét-teher: folyton megaláz.
Lágy emelkedés, bősz lankadás,
s az öröklődő néma gyász.

Mi megtagad: a józan ész.
Mi életben tart: a merész
„Csak azért is!”. Szemembe néz

és némán velem szembejön –
– belül a lelki tűzkörön -,
és lefojt, mit a vízözön.

Omlik a föld, épül az ég,
Köddé válik. A holt vidék
épp felszisszen, aztán elég.

Fenyvesek körül – a határ.
Hályogos szemmel látom már:
viszi a múltamat az ár.

Viszi a múltamat az ár.
Nem látom a partot, habár
máglyát gyújt bennem a halál.

A megbékélés égszínkék,
rajta a lemondás az ék.
Talán tanúnak kellenék?

És mint homályos tűkörön
megcsillan néma délkörön
a megértés: néma öröm.

Megszűnik minden szenvedés,
kioldódik a kedvem és
kéveként dalol. Ébredés

láza noszogat. Ez a láz
csábít új utakra. Csatáz.
Vajh! Öröklétnek kihalász?

2022. május 31.