A történelmet sokféleképpen kutatják. De a legérdekesebb talán annak a vizsgálata, hogy a családok, egyének életében miként talál úgymond mikrotörténelmi visszhangra a különösképpen mifelénk többször is átírt makrotörténelem. Ennek legfontosabb eszközei a különböző naplók, visszaemlékezések, életírások. Nem véletlen, hogy az utóbbi esztendőkben, a beszűkülő könyvpiac ellenére, oly sok hasonló kötet jelent meg, és a hét elején ezek egyikének a bemutatására kértek fel fel engem is a kézdivásárhelyi Gábor Áron szakközépiskolában, felnőtt közönség előtt.

Dr. Veress Albert nyugalmazott csíkszeredai főorvos életrajzi visszatekintésének a második kötetét hoztuk el, a maga nemében egy ugyancsak rendhagyó könyvet. Ahogyan a szerző építkezik, ahogyan emlékezik, ahogyan felülvizsgál emlékeket, ahogyan dokumentumokat fűz össze aforizma- vagy aforizmaszerű, bölcselő megállapításokkal, családi-baráti leveleket, naplórészleteket oszt meg, vagy komoly tudományos dolgozatokból szemléz, netán anekdota jellegű történésekből csemegézik, az mindenképpen az olvasmányosság, a szövegekhez való többszörös visszatérés lehetőségének a fokmérője is.

Dehát én most nem annyira a könyvről szeretnék beszélni, hanem inkább a helyszínről. Arról, hogy leginkább uniós források segítségével az egykori, fél évszázados, város széli, kézdivásárhelyi típusépületet hogyan újították fel, hogyan kapott kívülről és belülről teljesen új, valóban huszonegyedik századi arculatot, az önálló, a város számára is nyitott, a diákok által ellátott étteremtől kezdve a digitális kellékekkel is felszerelt különböző rendeltetésű tantermekig. A szállodaipari dolgozóktól topográfusokig, az erdészeti technikusoktól a készruhaipari dolgozókig sokféle szakembert képeznek ki ebben az iskolában, nem egyszer az oly gyakran emlegetett duális képzésben is, szerződéses viszonyban dolgozva Felső Háromszék különböző vállalataival, cégeivel, a külföldi szakmai gyakorlatokról nem is beszélve .

A javuló körülmények az oktatás minőségének  látványos javításához is vezettek, több szakmai tantárgyversenyen a növendékek immár országos szinten is az élre törtek. Többet kellene erről beszélnünk – mondotta az igazgatónő, a kommunikációra is jóval nagyobb figyelmet kellene fordítanunk. És alighanem igaza van. Mert miközben mifelénk a média leginkább a nagy világesemények szilánkjait rakja sorba, a világhálón bárki által fellelhető információkat rendezgeti újra meg újra, esetleg nemzetiségi sérelmekkel vagy magyarországi történésekkel és évfordulók egymásba fúzésével tölti ki lapjait és műsoridejét, az élet mifelénk is, a felszín alatt, nagyon erőteljesen változik.

És a kézdivásárhelyi szakközépiskola nem az egyetlen. Hajlamosak vagyunk megfeledkezni arról, hogy szerte Erdélyben, hazai és uniós forrásokból, hány meg hány iskola újult meg, az éppen ezekben a napokban búcsúzó közép- vagy általános iskolások, még a két éves vírusjárványt is leszámítva, mennyire más körülmények között tanultak mint a szüleik, és mennyire nyitott számukra nem csupán az ország, hanem a világ is, ha éppen továbbtanulni szeretnének. Egyetemek tömkelege, sokféle program, sokféle ingyenes utazási lehetőség, megpályázható ösztöndíjak és támogatások garmadája – mindezt többek között Románia uniós belépése hozta magával, és amikor mindegyre csak harcokról hallunk Brüsszellel, akkor jusson eszünkbe, hogy a valóság a maga teljességében sokkal összetettebb, és ezt gyermekeink, unokáink tudják becsülni a leginkább.

Ahogyan szüleikhez, nagyszüleikhez képest a maga sok-sok részletében, összetevőjében változott meg az életük.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvú adása, Vélemény-rovat, 2022. május 27.