PÜNKÖSDI RÓZSA

Harmat rezg az ágon, langy tavaszi szellő
Simítja végig a szendergő vidéket,
Mig a pírkadó nap sugár özönével
Aranynyal hinti be a tündéri képet.

Ébred a sok virág, fölébreszti őket
A tavaszi szellő, az öreg nap csókja,
— Büszke pompájában ott áll a kinyílott,
A kihasadt, üde szép pünkösdi rózsa.

Felköszönti vígan a mezők dalárja,
Egy akáczfa lombon ringatva alakját,
Lágy harmóniába öntve zúgják vissza
A távoli hegyek örvendező hangját.

Száll a sok bogárka; a tavaszi légben
Pacsirta zeng, mig ott kelepel a gólya,
Mind téged köszöntve, téged üdvözölve
Kinyílott, kihasadt szép pünkösdi rózsa.

Kis falunk tornyának ódon csöngettyűje,
Oly komoly, mintha csak temetésre hína,
Mintha a világon a tél jégpánczéla
Sötét szemfődőként, most is még rajt’ volna.

Pedig harmat rezg már a virág kelyhében,
Csillogva csüggve rajt’ hű szerelmes módra,
De a legszebb harmat mégis egyen fénylik:
Terajtad, kihasadt szép pünkösdi rózsa.

Az ájtatos népség a templomba indul
Aranynyal beszegett imádságos könyvvel,
Ki meg, hogy elérte piros Pünkösd napját,
Szemében ragyogó, fényes örömkönnyel.

Hallgatják a misét, és szent félelemmel
Figyelnek, hallgatnak minden egyes szóra,
Mig mellükre tűzve ott mosolyog büszkén
A kihasadt üde, szép pünkösti rózsa.

Hát néked mit adjak piros Pünkösd napján
Imádott kedvesem, pajkos kis leányka,
Szólj, mi volna máma égő kebelednek
Óhaja, mi volna a legforróbb vágya?

Ne mondd! eltaláltam, elhoztam magammal,
Ámde elébb ajkam vágyik bűvös csókra, —
Aztán odaadom s tündökölhet párján
A kinyilott, üde szép pünkösdi rózsa.

Király Kálmán
(1866 – 1943)
Váczi Közlöny, 1884. május 18.

Forrás: Bölöni Domokos FB-oldala