– a Jézusra legyintőnek –

Nem ismerlek, rég kiestél a repülőgépből,
ha nem lenne színes ejtőernyőd
bedöglene a memóriám,
akár a tengő-lengő koporsószavak.
Betűkbe temettem annyi hónapot,
hümm, hümm, mondád, a formavers érdekes,
aztán visszamásztál a fára.
A csend szellemi,
a hallgatás mély, óceáni,
a folyó medrében kavicsok.
Sok évhullám lefolyt azóta,
Szamoson, Dunán, Dnyeperen,
műtesd meg végre a szürkehályogod.

A máglyán nem épp a steak sül,
az íróasztal nem fakereszt, tudod,
amikor hányinger gyötör,
Jézust hadd szerkesszem meg én.
Hogy hegycsúcsra épült a házad,
tenor a hangod, asszonyi,
attól, vagy épp azért felkapnak
az időleges, idétlen szelek,
díszben lépked a lábad, szalutálsz,
ellenfeled vagyok a völgyben,
barátod az emlékművekben,
te, oxidálódótt bronzszobor,
kelj fel és tanulj meg hallani.

2022. június 2.

Forrás: szerző FB-oldala