Senki sem jön utánad gyertyfénnyel
Bocsánatért esdni, csak semmiért.
Gyarlóság lenne, tudod. Mit ér el
ki átkozódik s hitéből kitért?

Sötétben születnek az angyalok,
csipkeszemfedő alatt a vének
neszeznek még. Fölöttük andalog
meg-megszakad, s csitúl az Ének.

Jussunk az éjszakai menedék.
Égbolt peremén mély hajnal dereng.
A fenyők lombja tüzbekap, megég,
gyanta illatuk fejünk felett kereng.

Ködfátyol. Ingét derűre karmolták
a cikázó fecskeszárnyak. Látszat
csupán, hogy dallamaikat lopták
az égre a pacsirták? Alázat

vándorlásokon, talpig mosolyban,
bazsarózsák, labdarózsák bája
csobban. De minden lépés komoly. Van
Ki énekel, más csak izzad. Nyája

Istennek ma friss virággal vár ott –
– az emlékezet kertjében szedtem
szirmát -, hol felszentűl a nap legott.
És Fénybe mártott jelenlétedben

imádkozik békés árnyékokért.
Hosszú várakozás önuralma
térdre borúltat ajándékodért.
Az együvétartozás jutalma:

magunkra ismerhetünk egymásban.
Mert tovább él minden illő szavunk.
Mert Babba Mária mosolyában
ott az ígéret: megmaradunk.

2022. június 2.