(közérzeti jegyzetek)

Nem láttam s már
nem is vagyok kíváncsi
közelről bámulni az óvilág
ránk testált csodáit,
sem a rengeteg későbbit,
párizsi meg londoni hidakat,
New York felhőbe szúró ujjait
s a pálmafás partokat,
melyek ott sorjáznak talán
mint rózsaszín kimérák
sok talpaló bakancslistáján.

Az én csodáim
kertközelben vannak,
hang-füvek és indák
nyers ujjai fonnak
ilyenkor, tavasszal,
mellem kasában robbannak
rög alól feltörő neszek,
s rigók-mosta csengő aranyak-
Itt terem csoda nekem,
a talp alatti földnyelven,
mint folyton újra szült pillanat
s a szembogárnyi villanat
itt ér utol a szemhatár,
mint ezüstlő csiganyál
s indul el nedvesen
egy újabb csöpp-talány.

Miért kései, gyerekes sóvárgás,
naivák test-idegen álma,
kevert vérű, ideges tolongás,
plázák, márkás cuccok árja,
és őrült zaj-kavalkád ?
Miért, ha oda semmi sem vonz?
rozzant fatemplom lennék köztük,
mely távoli rokonért harangoz.