Nem olvastam jól én máig
hamis írást, lágy verseket.
Nem jól esett rájuk a fény?
Fogy már az is fejem felett.

Komor arcot rossznak láttam.
Emlékem tengerén elég:
hazugnak lenni próbáltam.
Rámtapos terhe – körpecsét.

Talán túl távolról néztem
barátot, szerelmet, s legott
torzultan láttam életem.
Megszoktam így. S ő megszokott.

Részekre törik ma minden:
szem ránca, versolvasat.
Csak hasonló önmagához,
de tisztább minden pillanat.

Talán derűsebbé válik
köröttem, s tágúl a világ.
Részletek színezik újra,
s szeretnivaló kis hibák.

2022. június 7.

Párjavesztett fenyőcinke bíztatása

A fenyőfa kidölt, forgács pengék
véresre karcolták sok-sok tollát,
átölelte kis testét egy árnyék,
szikla-sikoly roppantotta szárnyát.

Szemében most kettétört angyalok.
Csőrét törte. Megszünt a láthatár.
A vihar elszállt. Sározott lombok
nyomát szárazra törlik. Dobban már

a madár szíve is. Félszét rejti.
Szirinxét szorongás szorítja le.
Iszonnyá hullott szét a volt esti
fészekmély. Párjavesztettség jele

rajta. Álmodik. Kidölt jegenyén
párját kutatja. Szerelmes madár!
Békésebb szellőkön repülj felém!
Az újrakezdés szárnya reád vár.

2022.június 6.