Bölöni Domokos böngészője

MIT SZERETNE JÁTSZANI?

Öreg barátom meséli, hogy Dudus, alias Kollár Béla, a Thália színház érdemes epizodistája egy alkalommal azzal az indítvánnyal fordult Kazimir Károlyhoz, a teátrum igazgató-főrendezőjéhez, nagy hatalmú egyedurához, hogy a Csusingura, a Karagőz meg a Máhábharata és hasonlók dramatizálása után legfőbb ideje volna végre már egy magyar hőskölteményt is színre vinni. Itt van például a Toldi, a mi Arany Jánosunk műve, az milyen jó anyag lehetne!
Kazimir menten fellelkesült az ötlettől, s jutalmul mindjárt fel is ajánlotta Dudusnak, hogy válasszon magának szerepet, mit szeretne benne ő eljátszani. „Én a Második Szöcskét” – mondta erre Dudus. A kérdésre meg, hogy miért, azt válaszolta:„Hát mert az már az első felvonás közepe táján kitikkad, és én mehetek haza a p…ba.”

Tárnok Zoltán
Életünk, 2017/12

REKLÁM 1884-ből


Jó házi koszt. Van szerencsém a n. é. közönség tudomására hozni, hogy Váczra költözvén, május elsején lakásomon Fazekas-utcza 136. sz. alatt úgy odajáróknak, mint egyes házakhoz kihordásra házi kosztot nyitottam. A jó és ízletes főzésről biztosíthatja n. é. közönséget az, hogy nőm Mélt. Gosztonyí János urnál több éven át volt mint szakácsné alkalmazva. Ugyancsak lakásomon egy kávémérést is nyitottam, melyben szintén azon fogok igyekezni, hogy a közönség kívánalmainak teljesen megfeleljek. Szives pártfogásért esd alázatos szolgájuk (Pap István)


Tatay Sándor egyik leveléből


Minden rendszerre fütyülök. Ha istent szomjazik a lélek, hát adassék néki Isten, ha viaskodni kíván, jöjjenek a markos ördögök.
Csak a bigottság szánalmas rettenetesen, és ezen belül is a legszánalmasabb az ateista bigottsága. Mert abból még a költészet is hiányzik, mely pedig ha nincs jelen legalább parányában, akkor holdbéli sziklatömb lesz a milliom életű Badacsony. A részegek pedig nem énekelnek többé, csak hánynak.


Életünk, 2017/12

2022. június 9.

Szóljon hozzá!

 
Verified by MonsterInsights