(amely megmutatta honnan jöttem:

hiszek a nagyszüleim emlékében és a hit erejében!)
dédmamám alig pár éve
ment el, úgy hitte, száz éves egérből lesz
a denevér, s hogy neki aztán ne
beszéljünk, valami boszorkányság van
a televíziós dobozban, annyi ember, a városok és falvak,
kicsi, vagy hatalmas épületek, mint a templom is,
tiszta kártya, nem férhet el,
megbabonázott minket az ördög, azt mondta –
úgy rohanunk vesztünkbe, észre sem vesszük,
s hogy azt sem tudjuk, mi az élet,
árnyék és fény között,
otthonunk egy felbélyegzett üres boríték,
csak hisszük, tudjuk, mi kell nekünk,
kiégtünk miként a villanykörte,
azt képzeljük, örök világosság van,
topogunk egy helyben,
a napnál világosabb,
víziókkal tele immár fejünk,
gombnyomásra pislogunk,
szökünk kettőt egy helyett,
kiöltött nyelv lehetne jelképünk –
akkor lett gyanús neki minden, azt mondja,
amikor észrevette, jó ideje, kalapot nem emelnek
a nők, s az idősek előtt a legények.

Forrás: Kalamáris / Szerkesztő: Csiki Melinda