„Hogy számít majd? Lefoszlik rólunk minden idegen kacat. Nem szövődik be minden a zsigereinkbe. Közömbösen hallgatjuk másokat érintő mások halálát. Egy szám, egy név, egy adat a lajstromon – nem személyes. Mikor megismerlek, kiemellek a tömegből. Nem is nevet, hanem tulajdonságot kapsz, az enyém leszel. Ekkor siratlak azokkal, akiké voltál-vagy még. Nem múlik el személyességed, csak velem együtt és azokkal, akiknek ismerőse voltál. Az élet sokkal nagyobb. Az ismerős sokkal közelibb. Világunk nem múlik, amíg emlékezünk, emlékezik ránk valaki. Egymásnak vagyunk-voltunk. Egymást jelentjük. Tudod, az, akit láttunk egyszer akkor… aki visszaköszönt az utcán, emlékszel? Aki… és sorolnak elénk az emlékfoszlányok. Veszteségeinkben is gazdagok maradunk. Tegyünk. Legyünk. Látsszunk. Éljünk.”

Forrás: szerző FB-oldala

1. Skandikamera:
   2022. június 11. 06:29

   „siratlak azokkal, akiké voltál-vagy még”.

   Nem korai siratni, ha „vagy még”?

   :-)

2. Katalin Nászta:
   2022. június 12. 05:09

   Lehet akkor is sírni valakiért, ha még él, Skandikamera.

3. Skandikamera:
   2022. június 13. 18:08

   Kedves Szerző,

   elhiszem, de a „Ekkor siratlak azokkal, akiké voltál-vagy még” mondat nehezen értelmezhető.

   Az olvasó – már amennyire tényezőnek számít – a tiszta, egyenes mondatokat szereti, zavarja a talány. Hacsak nem krimiről van szó…

   „Mit mondott a gyanúsított? – töprengett Maigret felügyelő a pernodos pohárral a kezében. „Hát persze”, csapott a homlokára. „Én marha, kezemben volt a megoldás!”

   Tiszta ügy: az olvasó kapásból rájön, hogy azzal a kezével csapott a homlokára, amelyben a megoldás volt-van még.

   :-)