Molnár István Tájmúzeum

Betontömbök karjaiban maradt töretlen és nemesíti Székelykeresztúr városát a Molnár István Múzeum.
A székely ember kincsesudvarában a történelmi értékek mellett állandó és időközi kiállítások is megtekinthetőek. Dr. Molnár István (Bordos, 1910. december 17. – Székelykeresztúr, 1997. január 10.), az I. Ferdinánd Egyetemen a földrajz és történelem mellett elvégezte a néprajzi szakot is, majd a székelykeresztúri Unitárius Gimnázium tanára lett. A helyszínen tapasztalta, hogy érdemes átrendezni a történelem, a természetrajz és más szertárak felgyűlt anyagát. Így diákjaival és kollégáival megteremtette először az iskolai, majd a városi tájmúzeumot, 1946-ban. A tanítóképző megszűnése után, 1977-ig a függetlenített múzeum igazgatója maradt. A tájmúzeum időben olyan szellemi műhellyé alakult, amely hozzájárult a vidék és a város kulturális fejlődéséhez, az itt megtartott előadásokkal, verseskötet- és könyvbemutatókkal.
Időben egyre gazdagabbá vált a múzeum szabadtéri részlege; bekerült egy 1853-ban épített kecseti székelyház, több kötött kapu a környékről, számos gazdasági épület, a székely építő- és díszítőművészet remekei, egy 1780-as tarcsfalvi lakóház, istállócsűr Csehédfalváról, disznóól és szőlőprés Szenterzsébetről, valamint egy rugonfalvi sütőház. Csak itt látható egy teljesen berendezett székely porta, melynek kapuja Tordátfalván készült 1788-ban. A múzeum parasztudvara egyedülálló népi ipari szerkezetek gyűjteményét őrzi, a hagyományos népi gazdálkodás ritka emlékeiről tanúskodnak. Gondolkodásra sarkalló tény: milyen furfangos és ésszerű megoldásokat találtak a székely ősök magtörők, olajütők, kézi- és vízimalmok, posztóványolók, vizifűrész megépítésére és működtetésére, többnyire faanyagból. A mai modern kor adta lehetőségek mellett, elmaradott eszközök tömkelegének tekinthetik, holott, pontosan e gépezetek rendszere, kétkezi munkával tákolt felszerelései voltak origója a technika továbbfejlődésének. A gyűjteményben tucatnyi régészeti lelőhely feltárásai, egykori kultúrák hagyatékai láthatóak. A festészet, szobrászat mellett, Nagy Béla fényképész több tízezer darabot számláló hagyatéka is a múzeum gyűjteményéhez tartozik. Több kiállítás anyagából formálódott meg a városi képtár, ami szintén itt található. Az udvaron megtekinthető Molnár István bronz mellszobra, mely a karcagi Győrfi Sándor szobrászművész keze munkáját dicséri.

Ipó László: Szérűőr

Külön érdekesség az Ipó László Állandó Képtár kiállítása. Ipó László (Felsőboldogfalva, 1911. március 4. – Székelykeresztúr, 1991. március 22.) festőművész munkái, arcképei a világ számos országaiban is megtalálhatók. Mint portréfestő megörökítette például Kelemen Lajost, Gyallai Pap Sándort, Elekes Juditot, Tompa Lászlót, Tomcsa Sándort, György Dénest, Molnár Istvánt, Benedek Eleket, és több elismert erdélyi művészt, költőt, műfordítót. Ami igencsak kimagasló, hogy mindezen kívül, megfestette az egyszerű székely ember életét, jellemét és küzdelmes sorsát is. Ezek üzenetként a jelen- és útókor számára szintén megcsodálhatóak a múzeumban: Csemeték, Viszonzás, Szénégetőnő, Szérűőr, Rönkvontatók, Vadászmese és számos további festménye is. Ipó kolozsvári karrierjét kettétörte a II. világháború, visszahúzódott Székelykeresztúrra. Ő volt tizenöt éven át a székelykeresztúri Filharmóniának az elsőhegedűse, de mint alkotó négy mesterhegedűt faragott, amiket Ruha István hegedűvirtuóz is megcsodált. Nem csoda, hogy festményein a színek dallámát is lehet hallani, „látni”. 2015-ben Ipó emlékkiállítást szerveztek Kolozsváron, a Bánffy-palotában, ezen alkalomkor Viola Gábor színművész Ipó László verseket szavalt. A termeket körüljárva, a művészet egy újabb válfaját is szemügyre vehettük. A festmények, szobrok mellett, az iparművészeti technika kreációi, a Székelyudvarhelyi Tűzzománc Alkotóműhely kiállítása tárult elénk. A bemutatót Elekes Gyula képzőművész nyitotta meg, itt találhatók Bálint István, Bessenyei Valéria, Czóbel Mariann, Egri András, Nagy Gábor, Puja Zsuzsa, Szélyes Emőke, Anastasia Vdovkina és illetve más tehetséges művészek alkotásai is.
A múzeum látogatása után, érdemes egy körsétát tartani a város központjában is. Megtudjuk, hogy a várost 1333-ban S. Cruce néven jegyezték. A Gyárfás udvarházban töltötte a segesvári csata előtti utolsó éjszakát, 1848. július 3-án Petőfi Sándor, a kertben álló körtefa alatt írta utolsó versét. Ezt az emléktáblát 1928-ban avatták. A Székelykeresztúri Kaszinó épülete, kulturális tevékenységek színhelye. A városnak már a 12. században katolikus temploma volt, a mostanit 1458-ban építették a régi helyén. Az unitárius templom 1781-ben épült, a gimnázium 1793-ban nyílt meg, a református temploma 1822-ben épült.

1. Boros Erika:
   2022. június 10. 07:45

   Gratulálok, hasznos, értékes munka, megőrizni és beszélni értékeinkről.