Hazafelé tartok, egy nyitott ablakot nézek,
mintha a nyelvét nyújtogatná, függönye úgy lobog
a tavasz kékje kiengedte nyáját,
a város felett ül és szipog.

A hivatalnok hunyorog, mikor kilép az ajtón,
s egy fahéjillatú lány után néz,
a Duna-parton turisták, a nap már lemenőben,
úgy néz ki, mint linzer közepén a gesztenyeméz.

Könnyes közönyében a sorsok,
a hírektől unottan borzad a világ,
szemeteskukában végezzük mi is,
mint a padon felejtett ázott papírvirág.

Szeretem a villamost,
szeretem, ahogy magában nyüszög,
s a megálló táblát, mely kicsit meghajolva, úgy áll,
mint keresztfán a szög.

Metróval megyek, futószalagon a termesz,
ők is szinte csak aludni térnek haza,
hol van már az a kép bennem,
mikor tengerparti házat legyez a pálmafa.

Forrás: https://helyorseg.ma/