Esős, szeles augusztus. Elmegyünk nyaralni, hogy a pénz kárba ne vesszen, de egyszer se fürdünk. Maradtunk volna Budapesten, jobban jártunk volna, azt gondolom, de nem mondom. Ha maradunk, akkor se biztos, hogy eljárunk moziba, kiállításra, vendéglőbe. Klára alig várja mindig, hogy kiszabaduljon végre a városból. Ennyi legalább jár neki. Nem szólok.

Azt hiszem, jobb lesz, ha lejár az idő, és hazamehetünk.

De mikor vége, nagyon közel van már az iskola. Emlékszem, túlontúl élesen emlékszem, hogy fordult rosszra a kedvem gyerekkoromban mindig, ha augusztus lett: már csak négy hét az iskoláig, már csak három… Mint a feldobott kő az ember nyáron, július végén magasan a tetőponton, és utána csak zuhan már: két hét, egy hét! Szinte megkönnyebbülés, amikor végképp vége van, és be kell az iskolába menni.

A gyerekek nem tudják, hogy nekem, a tanárnak szintén keserű gyümölcsöt érlel a szeptember. Jó is, hogy nem tudják. Kié keserűbb, lehetne veszekedni fölötte. Szokásos szócséplés osztályfőnöki órán.

De huszonegyedikén megmondom. Klárának mondom meg. „Fáradt vagyok.” Klára a feleségem. Hivatalos kapocs köztem és a világ között.

Másnap bemegy, és megmondja. Korrektek vagyunk, még hívhatnak valakit a helyemre.

„Fáradt vagyok.” Nem tudok mást mondani, amikor Klára kérdez, amikor újra kérdez, amikor akárki kérdez. Hogy ő mit mond, kinek és hol, nem tudom.

Nekem azt mondja, barátnője tud egy meglepően okos és kedves orvost, és már beszéltek is telefonon. Érdekli az esetem, úgy érzi, szimpatikus leszek neki, szeretné, ha beszélgetnénk.

Nem egészen könnyű, de beszélgetek. Aztán az orvos, aki engem nem lep meg, mert se különösebben okosnak, se kedvesnek nem érzem – mikor is volt utoljára, hogy valaki meg tudott lepni az okosságával vagy pláne a kedvességével…? -, szóval az orvos azt mondja, maradjak benn, ez csak egy javaslat. Kéne még beszélgetnünk, sokat beszélgetnünk, egyrészt, másrészt pedig az ilyen fáradtságérzés olyasmi, amit nagyon jól lehet befolyásolni tablettákkal, és neki vannak ilyen tablettái. Kláránál pedig, mit ad Isten, van egy kis táska a dolgokkal, amik kellhetnek nekem, amíg bent vagyok.

Persze, amíg.

Csak amíg.

Persze.

Igyekszem jól viselkedni. Az arcát odatartja, és én megpuszilom.

Már nem lehet mit csinálni.

Pedig tényleg fáradt vagyok, és egyre fáradtabb.

Néhány nap után meg kell kérdeznem magamtól, nem követtem-e el valami igen nagy hibát. Végül is be vagyok zárva, ehhez képest az iskola annyira rossz?

Egyébként az iskola szakasztott olyan épület, mint az elmegyógyintézet. Szerintem a kövek ugyanabból a bányából jöttek, és ugyanazok a munkások faragták őket, az ablakokra ugyanabból a gyárból hozták a kilincseket, ugyanazok a kovácsok szereltek elébük rácsokat. Kórterem, tanterem. Nyugalmam tettetem. Szerintem elég rosszul, de nem figyelnek rám itt sem élesebben, mint ahogyan Klára figyelne vagy a tanítványaim. Azt mondom magamnak, nem tudnék már előttük állni és beszélni.

Az orvos, ahogy én látom, az is fáradt némileg. Talán azért nem viszi túlzásba a velem való beszélgetést.

Kérek Klárától walkmant, amikor egyszer látogat. Szabad behozni. Nem hiába viselkedem annyira példásan.

A fogammal pucolom le a szigetelést a drótról, és kivárom, amikor egy reggel mindenki tisztálkodik, és bedugok a csillogó végekből egyet a konnektor jobb lyukába, egyet a konnektor bal lyukába, egyet a számba, egyet a végbelembe.

Szeptember vége van, friss diók állnak a doktor asztalán, amikor Klára bemegy hozzá. Megérdeklődni, hogy áll a gyógyulásom. Boríték előkészítve persze. A doktor egész idő alatt ököllel csapkod egy diót az asztallapon.

Fáj az ökle, tapogatja. A dió nem akar összetörni. „Nehéz dió, a kurva életbe. A maga férje meg agyonüti magát villannyal.”

Mindig utáltam, ha valaki összekeveri a szólásokat. Kemény dió, azt kellett volna mondania.

* Szerző a mostanság zajló Kolozsvári Könyvnapokon találkozott olvasóival. *
1960-ban született Budapesten. A Magyar Rádióban rádiójátékokat, irodalmi műsorokat készített. Néhány novellájából, forgatókönyvéből film készült: Fejezetek az Erények könyvéből, Levegőt venni. Könyvei: Vásárlók könyve, Erények könyve, Szőlőt venni, Fekete bársony címen jelentek meg 1997 és 2008 között. Orgia c. regénye a múlt század negyvenes éveinek nyilas terrorjának valós eseményeiből l ihletődött. (Cs.G.)