Szent Péter kinyitotta piros esernyőjét,
teljesen átfestette az eső,
Isten keserve hullt a fellegekből,
fehér bárányok fekete könnye.

Csak éjszaka van örök világosság,
elvakít, amikor belenézek.
Tessék, fogd ezt a mézeskalácsot,
emlékezz legalább a hegyek szobraira.

Nem nyugszol, keletről nyugatra szállsz,
de nem lehetsz, aki voltál,
nem leszel, aki lehettél volna,
nem vagyok a napi rutinod.

Alsóneműd sem nálam maradt,
a csókod elfőtt, ízetlen, hideg,
mint korinthoszi akantuszlevél,
nevedet a tűzfalra festette valaki.

Átadlak hiánytalanul, ó, fiat lux,
a hullámok éle néha visszatükröz,
hintalovon ülsz, a fárosz díszfenyő,
az én fedélzetem nem neked való.

Kagylóhéjak görögnek ereimben,
az árbóchoz kötöztem magam,
ötleteid kalóza nem vagyok,
vadássz le egy szelídebb kikötőt.

2022. június 12.

Forrás: szerző FB-oldala