A tavaly még a terelőút bevezetett Nagyenyedre, ahonnan a hatalmas közlekedési dugók miatt alig lehetett kikászálódni, az idén azonban már készen van az autópályának ez a szakasza is, a járművek mondhatni átsuhannak a város fölött. Nagyenyedre azonban mindig érdemes letérni, jártam ott többször is, amikor még meglehetősen romosok voltak a kollégium falai, gondatlan maradt a tornakert és a szomszédos temető patinás síremlékeit is felverte a bozót. Azóta azonban sok minden megváltozott és holnap immár évek óta teljesen helyreállított arculattal és a falak mögött, a termekben első pillantásra nem látható, ám a korszerűség igényeinek minden tekintetben eleget tevő változásokkal várja mindenkori véndiákjait a négyszáz éves fenállását ünneplő Bethlen Gábor kollégium.

És ott áll az iskolaudvaron az a több részes, hatalmas emléktábla, amelynek neveit böngészve az embernek kissé megremeg a lába és felgyorsul a szívverése, hiszen mintha azt venné szemügyre, hogy az európaiság igénye és a hagyományokhoz való ragaszkodás miként határozta meg magát az erdélyi szellemi létet.

Apáczai Csere János enciklopédikus tudása, Misztótfalusi Kis Miklós betűmetszései, Bolyai Farkas majd Bolyai János matematikai világa, Barabás Miklós, Barcsay Jenő képzőművészeszeti életműve, az író Berde Mária vagy Sütő András regényei valahonnan, valamiképpen mind innen fakadtak, és akkor még nem is gondoltuk végig a nagy világutazók, Körösi Csoma Sándor, Sáska László és mások megfigyeléseit, könyveit, gyűjteményeit. És hány meg hány lexikonszerző, tanulmányszerkesztő, kisebb-nagyobb közösségeket igazgató politikus mondhatta magáról, hogy innen, Nagyenyedről indult az életútja. Az évszázadok folyamán pedig, közelebbről vagy távolabbról, milyen sok szegény, falusi magyar gyermeknek nyúlt hóna alá az iskola, hogy ne hagyja elveszni a felcsillanó értelmet, a megvillanó tehetséget.

Igen, a nagyenyedi Bethlen Gábor kollégium falai között állva, valóban felgyorsulhat bárkinek a szívverése, hiszen magának Erdélynek a történelmével találkozik. Háborúkkal és békekötésekkel, rombolásokkal és újjáépítésekkel, múlthoz való ragaszkodással és bátor útkeresésekkel. Az egykori diákok és tanárok élete úgy beépült ezekbe a falakba, ezekbe a terekbe, hogy talán nem létezik egyetlen olyan négyzetméter sem, ahonnan ne hangzana el valamiféle, csak a lélek érzékenységével meghallható, ám mindmáig érvényes figyelmeztetés: igen, járnunk kell, kelnünk kell bárhol a világban, de ide kell hoznunk mindazt, amit láttunk, hallottunk, amit megtapasztaltunk, mert mi mégiscsak itthon vagyunk igazán otthon.

Nem tudom, már melyik nagyenyedi utamom, egyik ismerősöm egy olyan középkori pecsétet mutatott, amelyet saját kútjának a takarításánál, mélyítésénél talált meg és mivel székelyföldi felirat vette körbe a helységcímert, engedélyével és adományozó levelével elvittem a Csíki Székely Múzeumba. Egy apró, piciny emlékdarabja volt ez annak a történelemnek, amely itt zajlott, zúgott, kavargott a mindenkori erdélyi életnek ebben az útkereszteződésében. A Fehér Megyei Magyar Napok rendezvénysorozata a holnap délutáni kollégiumi ünnepséggel teszi fel a koronát, és ha bárki arra jár, csak biztatni tudom, hogy az autópályán se száguldjon el a város mellett, hanem térjen le, térjen be, mert életre szóló élménnyel gazdagodik.

Forrás: Bukaresti Rádió magyar nyelvű adása, Vélemény-rovat, 2022. június 10.