Kedves öreg barátom,
ne veregess te vállon,
mintha igazad lenne;
ha már te bedőltél,
árnyékoddá nőttél,
nem volt túl jó a kelme –
akármilyen felülről,
tisztára sose súrol,
csak a semmi jön szembe.

Könyvek között léptetsz,
ott nyugodtan lenézhetsz,
talán úgy vélekednél;
de aki arrogáns,
legyen bármily kortárs,
kevesebb egy embernél;
tudom, hisz jártam ott,
és lettem vágyhalott:
te magadra meredtél.

Hány sok nagy csalódás,
fellebbezés, óvás –
el sem tudom képzelni;
hogy ide jutottál,
zárt ajtón kopogtál,
meguntad szégyellni;
így nőtt aztán benned
védő önszerelmed,
szép-magadat fényleni.

Pedig hát könyvhét volt!
Cipelted a tébolyt,
ahelyett, hogy örülnél:
mennyi gyerek, felnőtt
lett magánál is több,
akármi a körülmény;
növesztettél páncélt,
téveszthettél bár célt,
inkább megőrülnél.

Könyvek által pedig
mehetne estelig
csak előre a világ:
ha mind csak dohogunk,
ógunk, aztán mógunk,
nem nyílik nekünk virág;
feküdj le, hogy aztán
felkelhess, s akkor tán
elpusztíthasd, ami rág.

Forrás: szerző FB-oldala