Vígan fütyülve

Ambrusnak

akire én fütyülök
fügét mutat menten
így szívében megtart
győztesen és verten

tudod
már nem sikerül ha véremmel
kenem házfalakra is a betűket
kezd elmémben kitisztulni
a napi történelem-löket

olykor
ha arra járok eleve eltévedten
csak bámulom a Dunát
de csókot küldök lelkem köhintésével is
majd fulladásba kacagok
amiért élőnek titulálhatom
saját önmagamját
a jót

tetszik nem tetszik
öreg vagyok hogy lelkendezzek
lelki otrombaságok fintorain
beroskad maradékom magam alá
történelmem öröme-haragja teszi
hogy minden igazam
papírra menekül
és szú bogár eszi

lásd fejemben kong
az elherdált esztendők kiürült szeretete
két fülem belevág szívembe
mint holmi dicső szúrós csatabárd
mondanám szeretlek Élet
tarts velem
ne izgulj
nincs messze a végzet –

KÖNNYEM ÉNEKEM

Ha beleharapok
az áttetsző levegőbe
fogaim sikoltanak mintha
köveket rongálnék kocogtatva
nem csoda hogy fájok önmagamnak is
felvert porban mindkét szemem kancsul
bár így minden táj (látónak és vaknak)
egyformán idegenül engem
virít

hej
ki tudja megmondani hol van
ahol már pofon sem csattan
és mégis hány karátosak
az indulatok
ha hagynak

dalokat
pimpinkélve
összecsapódnak a percek
fulladozik az érvényes jelen
csókot enyhít lelkemnek szívem
és puszta falnak dőlve duzzoghatok
akár kedvem szerint is
ameddig meghalok –

Forrás: szerző FB-oldala