Volt idő, midőn a költő bálványozott
címke volt, szerették s hatott.
Volt idő, midőn a kocsmaasztalnál tellett még röpke versre,
szitokra, pávatáncra, parasztszerelemre,
s bicskázásra, szó-verekedésre.
Volt idő, midőn a csorba fogas kibeszélte lopva
uraságát, lucskos sarokba dobva:
itt van Ady, mindenki tudta, kockás kabátján
lazán ágált fehér sála a thoneten s árván;
Várad s Pest után Párizsban a köröndön
üldögélt a Café de Flore-ban vagy egy bazaltkövön.
A költő megissza sörét,
aTiltott Igazi Csíki Sör első körét,
a pincér rá se hederít,
csak elmegy mellette s köhint.
Hangos a szomszéd asztal, érteni a felét,
üzletről, pénzről, menyecskéről folyik a beszéd.
Baksis, a pincér figyel. A költő kitántorog,
a világ – akár a világhír – félig-meddig forog
körülötte s van örömöcske.
Valami részeges vigéc járt itt, így a pincér,
utána asztalt töröl, kint vigyorog a sóher.
Egykedvűen várakozik a thonet a lucskos sarokban.

2022. június 1.