Ki velem,
ki veled,
ki innen nyugtalan ujjainkkal!
Nem közeledhetsz, tilt a környék,
rádförmednek az álarcosok,
kiiktat a túlsúly, a szívnagyobbodás.
Egy a tűzhely, egy a hangyaboly,
a nyelvművészek csak tudják.
Ki a lovakkal,
a régi fazekakkal,
vesszen a trapéz, a gumipertli!
Kilógnak a logisztikából.

(Láttam ma egy jópofa aszonyt,
felsővezető – ez a mestersége.
A sárga villamos jutott eszembe,
drótokkal, kábelekkel,
meg az a beat tengeralattjáró.
Közben Eritreában szépen énekelnek,
s a skótok büszkék… – ezt Lacika mondta.
Ejnye, gaelek a Hebridákon,
Robert Burns szíve, Felföld szarvasai…
no de direktor úr, a gyepmester nem kertész,
tönnnyire kutyákat kerget ő
még Gretna Greenben is.)

Ki veled, Hortobágy,
ósdi Kárpátok, Duna,
ki innen gótikus ablak!
Ne közeledj, mert megharaplak,
s végül még belém szeretsz.
Veszett vagyok és körözött,
bűntársaim kenyérre kennek.
Állj ki a sorból, ne dideregj,
két tojást főzök ma neked.
Ki innen, vadak, madarak,
ki veletek, lobog az erdő!
Füstre épül a tejút árvaháza.

Szabad az út kincskeresők,
ki innen esőfelhők, zápor!
Dörög a motor, a kompánia
csőre tölti a villámokat,
vasajtók fognak hullani.
Én – fülesbagoly,
anyám – feketerigó,
mondhatom, jól megneveltetek,
eltéptétek a húrokat,
vakok lettünk, lélekre vetkőzöttek,
ki innen, öreg zenészek!
Nektek már nincs tovább.

Forrás: szerző FB-oldala