Magyarország zenei nagyhatalom – hangzik el sokszor a kissé fellengzős, ám valós megállapítás, ami akkor is helytálló, ha tudjuk, hogy a muzsika magyar művelőinek jelentős hányada a nagyvilágban tudta igazán kiteljesíteni művészetét. Közéjük tartozott Solti György (1912-97) is. (címkép: Solti György szobra a Zeneakadémia előtt (Párkányi Raab Péter, 2013)

A nemzetközileg Sir Georg Solti néven ismert karmestert, zongoraművészt és zeneigazgatót mindenekelőtt operadirigensi fellépései tették világhírűvé. Budán, családja második gyermekeként született, apja, Stern Móric később a Solti családnévre magyarosított. Hősünk zeneakadémiai tanulmányait zongora és zeneszerzés szakon 1927–31 között végezte, majd 1932-től az Operaház korrepetitora volt. 1936-ban Salzburgban, az ünnepi játékokon már Arturo Toscanini asszisztenseként működött. A harmincas évek végén zsidó származása miatt emigrált, 1939–45 között Svájcban élt. 1942-ben Genfben elnyerte az ottani zongoraverseny első díját, amivel megalapozta nemzetközi ismertségét is. A második világháború után jóakarói a Bajor Állami Opera főzeneigazgatói tisztségéhez segítették, 1952-ben pedig a frankfurti opera főzeneigazgatója lett. 1959-ben a londoni királyi opera alkalmazta – a brit fővárosban sikerült újjászerveznie és a világ legjobb operaházai közé emelnie a társulatot.

1969-től a Chicagói Szimfonikus Zenekar főzeneigazgatójaként működött, itt a szokásos operarepertoár mellett szimfonikus műveket is vezényelhetett. 1987-ben, 75. születésnapja alkalmából, a Medal of Merit-díjjal, Chicago legmagasabb kitüntetésével tisztelték meg, és bronz mellszobrot emeltek tiszteletére a Lincoln Parkban. A Chicagóban eltöltött évei jelentették szakmai pályafutásának beteljesedését: azt megelőzően huszonöt évig operákat vezényelt, ettől kezdve a szimfonikus zenére koncentrálhatott. A zenekar rendkívül felkészült volt; a zenészek mindig tudták a dolgukat, a próbákon mindig felkészülten jelentek meg, mindent alaposan betanultak és sokat gyakoroltak. Első lépésben egy tíz városra kiterjedő koncertkörútra Európába vitte a zenekart, tudniillik 1969-ig az amerikai nagyok közül a Chicago Symphony Orchestra volt az egyetlen, amelyik még nem vendégszerepelt az öreg kontinensen, sőt az Egyesült Államokban is csak igen keveset turnézott. Soltinak a nemzetközi elismerés mellett odahaza azt is sikerült elérnie, hogy a chicagói zenészek tisztességes fizetést kapjanak és idős korukra rendes nyugdíjra számíthassanak.

Az egyre növekvő büszkeség, amit muzsikusai iránt a nagyváros érzett, konkrét eredményeket is hozott. Amikor Solti huszonkét évvel később elhagyta a zenekart, igen jelentős tőkefedezetet tudhattak már maguk mögött. Chicagói tartózkodása idején számos híres operaénekessel is megismerkedett. Solti főzeneigazgatósága 1991 áprilisában szűnt meg az Othello chicagói és New York-i előadásával, Luciano Pavarottival a főszerepben. Élete végéig azonban még többször visszatért Chicagóba vendégkarmesterként.

Feleségével 1973-ban költöztek abba a londoni házba, amelyik élete végéig otthonuk maradt. Annak ellenére, hogy a felesége angol volt, ő pedig egy évtizedig a Royal Opera főzeneigazgatójaként működött, Solti addig nem volt brit állampolgár. A zenekultúra területén végzett kivételes munkájáért 1972-ben a királynő, II. Erzsébet lovaggá ütötte. Csak ezután kérte az állampolgárságot, amelyet 1972-ben kapott meg, és ekkor hivatalosan is odaírhatta neve elé a Sir címet, mint a Brit Birodalom Rendjének lovagparancsnoka.

1971-től az Orchestre de Paris zeneigazgatója, 1979-től a Berlini, 1985-től pedig a Londoni Szimfonikusok főzeneigazgatójaként dolgozott. Kiváló hanglemez-dirigensként tartották számon; külön érzéke volt a stúdiómunkához. Számtalan lemeze közül kiemelkedik Richard Wagner Ring-ciklusának teljes felvétele, a Bécsi Filharmonikusok élén. 31-szer kapott Grammy-díjat, európai és amerikai egyetemek avatták díszdoktorukká.

Nemzetközi elismertsége és páratlan karrierje közepette sem feledkezett meg magyarságáról: világszerte fáradhatatlanul propagálta Bartók Béla, Kodály Zoltán, Dohnányi Ernő, Weiner Leó műveit. Élete utolsó lemezét is magyar komponisták műveiből állította össze. Hazai elismerésként 1993-ban vehette át a Magyar Érdemrend Középkeresztjét a csillaggal. Solti tulajdonképpen haláláig dolgozott. Szívinfarktusban hunyt el Antibes franciaországi üdülővárosban, ám kívánságának megfelelően magyar földben temették el: Budapesten, a Farkasréti temetőben, Bartók Béla sírja mellett helyezték örök nyugalomra. Síremlékén ez olvasható: „Hazatért”. Halála után özvegye és lányai létrehozták a Solti Alapítványt, fiatal zenészek támogatására.