Fénykép

Én úgy fotózom,
hogy a szememben megmarad minden,
és azt úgy, ahogy van, leküldöm
a szívembe. És ahogy a testem
dolgozik, az erek szállítják a vért,
a sejtek meg a szövetek munkálkodnak,
ott lenn, abban a kis izomban
elkészül a kép. Ezt aztán hordozom
magamban sokáig, egy-egy változatát
kiállítom, de mindig marad éppen elég.
Közben az illető, a hely vagy a tárgy, aki
vagy amely a képen szerepelt, számtalan
más képen is előfordul, és akkor
tovább módosul az eredeti. Végül
már magam sem ismerem fel, melyik volt
a legelső, csak azt tudom, hogy része az
az életemnek, és mégiscsak ez a lényeg,
nem?

Apák napjára

Minek a szép szavak?
Visszatapsolnám a gyermekkoromat,
ha lehet, jöjjön más irányból.
Köszönöm, hogy lázadó lettem.
És hogy keresem a nyugalmat.
Minden másképp lenne,
ha lehetne másképp.
De ilyen szó nincsen.

Forrás: szerző FB-oldala