Nászta Katalin: H Á R O M P I L L A N A T F E L V É T E L
– Mivel mindent magammal beszélek meg – mondta Á, idézve B szavait róla -, így senkire nem vethetek semmit. Ha van sikerem, ha nincs, magamat dicsérem vagy kárhoztatom.
– Jól el lehet így lenni, tőletek távol, ti gonoszok – mondta ki B azt, amit Á elhallgatott.
– Semmi érdemem nincs benne. Még az erőfeszítés sem, amivel véghez vittem – fejezte volna be Á a beszélgetést.
– Akkor – (fogd be a szád, folytatta volna B, de rájött, teljesen felesleges.)
———————-
Értelmes dolgot akarsz csinálni, fiam? Akkor nyírd le a füvet, takaríts ki, kezdd a könyvespolcokkal, folytasd az edényekkel, ruhákkal, fesd ki a lakást, dobd ki a sok, évek óta nem használt kacatot. Ne hagyj magad után szemetet. Ajándékozd el, ami fölösleges.
————————
Régóta a kocsikulcsába kapaszkodik. Bárhol jár, zsebében azt fogja, mintha nélküle nem tudna közlekedni. Bebiztosítja magát vele. A táskája is ezért van tele mindig mindennel, ha bármi történik, senkihez se kelljen fordulnia. Mikor volt az, mikor üres zsebbel rugdosta a köveket s nem volt szüksége semmire? De ez csak egy kósza gondolat…
—–
(nk)
2022-06-13
Forrás: szerző FB-oldala