B. Tomos Hajnal: Ágyszélen
Mikor a szépség már csak
nagynéha látogat
s ágyszélről óraszám
lógatod lábadat,
egy ósdi szonettet
olvasol fennhangon,
mintha imád lenne,
morzsolod monoton
aztán elhallgatsz,
de tovább suttogod
magadnak magadban,
akárha a vers
önként folytatódna.
Alvadt állóvíz ez a napszak,
könny mint kavics,
halkan belecsobban,
lúdbőrzöl, rég-visszhang
gyűrűzik szét mellkasodban,
s árnyak haja úszik körötted.
Hold, mint szem a koponyában
fehéren sötétlik fölötted.
Pusztai Péter rajza