Nemlétező Kertemben csöndesen ültem,
könnyű szelet hajtottak a rózsabokrok,
hessegették az esti néma árnyakat.

Gondoltam elmúlásra, másra, s derülten
néztem hulló jázminszirom után. Boldog,
arasznyi nyárban úsztam, s hittem: árnyat ad

ott az ezüsthárs is. Belerészegültem
arctalan, pimasz illatárjába. Oldott
bolond-aranyába bontottam szárnyamat.

Hullócsillag fény-kegyében részesültem.
Eljátszott velem a képzelet. A homlok-
mögötti láz néha énekelt. Árnyalak

incselgett felém. Mohón múltba merültem.
– Léthe vizébe mártóztak néma kompok. –
Sóhajtottam: Jövendőm, meddig várjalak?

2022. június 16.