”Veres az ég alja” – mondta magában Vadmalac. Magában, hogy a többit ne zavarja.
Ne kavarja fel a lelki világukat. Elég sok a baj, amúgy is, van, amin gondolkozzanak.
”Veres-e valójában? – Ezt is magától kérdezte. – Vagy csak annak képzelem?”
Majd így folytatta tépelődését:
”Színre változtatja az eszem a nyugtalanságot?”
Akkor már száz napja bombáztak – szinte megállás nélkül.
Végül kimondta. Komája eltekintett a távolba, hadd lássa ő is. Értette, hogyne, mit akar Vadmalac kifejezni, megerősítette hát:
– Vörös bizony.

Forrás: Lenolaj.hu